Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Császár István: Gyilkosok (tévéjáték)
Egy fél pohárnyit sem ittam belőle, otthagytam. Akkor időztem a társaságában — de mondom nem sokáig akkor sem. ÜGYVÉDNŐ: Csáti Imrénével beszélgettek a férjéről? IRÉN: Nem sokat. Néhányszor panaszkodott az apósáékra, mert szóltak neki, hogy elég lenne, ha egy hónapban csak egyszer látogatná meg a kislányát. Szóval igyekeztek távoltartani. De a férjére nem panaszkodott. Persze az ember sok mindent észrevesz. Szerintem Ágnes, Csátiné csak arra kellett a férjének, hogy legyen Pesten egy nője akihez felmehet és pénzbe sem kerül. Én mondtam is Ágnesnek, hogy így a legkényelmesebb a házasság. A legtöbb férfi így képzeli. Azt mondta, hogy ezt csak ideiglenes állapot, mert rövidesen odaköltözik a férjéhez. Hát mindenki maga tudja... ÜGYVÉDNŐ: Maga látta rajta, hogy állapotos ? IRÉN: Nem. Nem hiszem. Annyira nem láttam, hogy megkérdeztem volna. ÜGYVÉDNŐ: Egy szobában laktak, egymás előtt öltöztek-vetkőztek. Hogy lehet hogy nem látta? IRÉN: Nem vetkőztünk egymás előtt, ő olyan szemérmes fajta volt. Vidéken nem mindenhol szokás. Mindig leoltotta a villanyt, vagy mittydom én, gyorsan magára kapta a pongyoláját. Mit láttam volna? Nem vagyok homokos, hogy nőket bámuljak. Az elnök int Irénnek, hogy elmehet. Aztán szólítja a következő tanút. ELNÖK: Bakos Endréné, a vádlott volt munkatársa. Az elnök figyelmezteti Bakosnét a hamis tanúzás következményeire. ELNÖK: Mennyi ideje ismeri a vádlottat? BAKOSNÉ: öt éve. ELNÖK: Mit tud elmondani a bűncselekménnyel kapcsolatban? BAKOSNÉ: Én csak mostanában tudtam meg. ELNÖK: Milyennek ismerte a vádlottat? BAKOSNÉ: Soha nem volt vele bajom. Talán kicsit túlságosan csendes természetű volt mindig. Elképzelni sem lehetett volna róla ilyesmit. Én nem is tudom, mi történhetett vele. Mint kórházi dolgozó, és anya, mondhatom, hogy ha egy hozzá hasonló asszony ilyet tesz, az csak beszámíthatatlan állapotban történhetett. ELNÖK: Tanúként van idézve és nem mint szakértő. BAKOSNÉ: De ez a tanúvallomáshoz tartozik. A vádlott egészségügyi dolgozó. Pontosan ismeri egy szülés lefolyását. Férjes asszony. Mégis egyedül, titokban szül egy albérleti szobában. Még a férjét sem értesíti. Egyáltalán senkit. Hát miféle emberek között élt? Elsősorban a hozzátartozóira gondolok, de felelősnek kell tartanom a munkahelyi kollektívát, magunkat is ... Hát így figyelünk mi egymásra? ELNÖK: A tárgyról beszéljen asszonyom. BAKOSNÉ: Én Csáti Imrénét beszámít- hatóságának birtokában képtelennek tartom gyermekgyilkosságra. ELNÖK: Ű maga is beismerte a gyilkosságot. BAKOSNÉ: Akkor is! Hiszen ez a hivatásáról tett fogadalommal is ellenkezik. ELNÖK: Az ügyészhez és az ügyvédnőhöz: Köszönöm. Van kérdés? Nincs. Elmehet. Idősebb Csáti Imre. Az apa megáll a bíróság előtt. Az Elnök figyelmezteti az igazmondásra. Az öreg merev arccal néz, felvett egy modort, a tempós igazságszerető paraszt- ember modorát, ebből nem hagyja magát kizökkenteni. ELNÖK: Maga és a felesége tudták, hogy a menyük második gyereket vár? APA: Velünk nem beszélte meg a dolgait. ELNÖK: Tudták, vagy nem tudták? APA: Mi nem figyeltünk rá. ELNÖK: Miért nem? Hiszen a menyük volt? APA: Nem mi választottuk. ELNÖK: Mi kifogásuk volt ellene? APA: Nekünk semmi. Nem kívántunk tőle mást, csak hogy minket békén hagyjon. ELNÖK: Nem akarták, hogy odaköltözzön ? APA: Mondom, hogy nem mi választottuk őt. 239