Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Kurucz Gyula: Alkonyatkor (elbeszélés)
hón hegyezte a fülét az egyre hangosabb zihálás felé. Az egyik mély, hörgő hang volt: birtoklóan, erősen dördült fel az eleje és elhalt a vége; a másik gyengébben, magasabban indult és hosszan, felívelve húzódott el. Egész testében tombolt az izgalom és rémület, elzsibbadt a lába, bár két perc sem telhetett el az első „Te!”-től az elnyújtott Jaaaj te! Jaaajte!-ig. Azután csönd, egy „Magas isten!” szállt fel, egy „Ó há ez kellett neked ennyire?!” — csábítóan, békésen és egy törleszkedő dorombolás. Hirtelen felegyenesedett két alak, fehér testrészeket fedtek be ruhadarabok, sötét szoknya és nadrág süllyedt vissza az este színeibe, és egyszerre hátulról, otthonról Amál néni hangja: — Hozom mindjárt! Majd megfulladt a rémülettől. Géza bácsiék meggyorsították a lépteiket s épp a konyhaajtó előtt futottak össze a buzgón fújtató háziasszonnyal. Szótlanul meredt meg mindhármójuk. — Hát ez?! — tört ki Amál néni, s ő beljebb fészkelte magát az orgonaágak alá. — Éva hátrament, én meg elébe mentem — mormolt Géza bácsi. — Hogy mondod? — Hallottad! — megtörtén, de elszántan. — Mars ki innen! — süvített Amál néni. •— Amál, ne csinálj jelenetet, mielőtt bármit is tudnál! — Arra van a vécétek, nem? — csattant hetykén Éva. — A kapunk meg arra!! — hörögte az asszony. — Amál! — Semmi Amál! Mars ki! — Menjél Éviké, én majd elintézem. A három árny közül egy — kissé mereven teszi a lábát — áthalad a konyhaajtó fénysávján, nyikordul a kiskapu, léptek koppannak a téglajárdán. A másik kettő szótlanul áll. Végre megszólal Géza bácsi: — Mire jó ez? Igazán csak hátrament, én meg ... — Fogd be a pofád! Egy fenyegető lépés, és az örök mondat: — Pofája a lónak van, meg neked, és most elég! Az asszony megrebbent, elhallgatott, Géza bácsi keze félúton megállt. Felhangzott mögöttük Juliska néni vékony, éneklő hangja: — Éva volt látogatóban? Senki nem válaszolt, csak Amál néniből tört ki a zokogás. Géza bácsi rágyújtott és hátraindult, le a kertbe. Amál néni berohant a házba. Juliska néni maga elé mormolta: — Melyik tyúk olyan istenverte marha, hogy a kakasához édesgessen egy jércét? Aztán lassú léptekkel bement a konyhába a lánya után, s egy idő múlva egyedül indult vissza az átjárón, kezében egy apró szitával. Ekkor aztán menekült a bokor alól, otthon a kertnek indult volna, de eszébe jutott, hogy a szomszédban ott füstöl valahol Géza bácsi, így hát végigvágtatott az utcán fel a fúrottkútig meg vissza, aztán lekuporodott a kerekes- kút betonjára, vakargatta Bodri selymes bundáját és egyre ott kerengtek agyában a sűrű este eseményei, míg Gizi mama aludni hívta. Az ágyban is sokáig csak színlelte az alvást. A szőke Éva sohasem tűnt fel többé a szomszédban, otthon sokszor hal228
