Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Zelk Zoltán: Tollászkodik a tavasz

nyitja a múzsák egyenjogúságát. A Kis mese a nincs-erdőről a gyermekköltő műhelyvallomása a versek erdejéről, a versteremtés boldogságáról, a gyermek- poézis „édes nádihegedűjéről”. Két „boldogság-vers” kerül egymás mellé. Egyik A hold mögül: néhány kibomló hajnali kép, nyolc sor, négy azonos félrim hullámzik végig (kibomlott — dombok — kibontott — boldog) hangulatilag megalapozva a sugárzó, megismételt utolsó szót. A másik pedig A boldogság című, ez szinte aforisztikusan definiálja a boldogságot a metaforával és a megszemélyesítések halmazával:

A boldogság, az bársony, ölébe vesz, elaltat, ringat, és sose faggat.

Népdal-stilizáció a Falu végén van egy kút (réja-kiáltásokkal: Jumájdum! Ju- májdum!). A Bánatmalom alcíme is: változatok egy népdalra. A Gyermekbá- nat-ciklus, a Békabánat és a Bánatmalom ugyan a zelki bánat-alaphang egy- egy modulációja, éppen a hangnemek váltása fejezi ki a bánat háromféle, egészen más indítékú árnyalatát. A Gyermekbánatban a gyermek-felnőtt világa ütközik, a beleélés, a gyermek-nézőpont, a költői lélektan érdekes, a Békabánatban a fabulaszerűség, a Bánatmalomban pedig valami kozmikus egyetemesség.

A „gyermekköltő” Zelk egyre fogékonyabb a groteszkre (Seholsincs országban, Vers a két kis fókáról. Kóc, kóc).

Zelk ismert politikai versei közül nem egyet olvashatunk a válogatásban (Zuglói reggel, Egy vöröskatona sírjánál, Párbeszéd).

Sajnos színfoltot jelentenek a sportversek (Egy falusi futballpályán, A kapus).

Van néhány szokványosabb vers (Most már ezer nevem legyen!, Mii mondanak a madarak?, Varázskréta).

A Micsoda madár! a kötet egyik legszebben formált verse, népköltési bájú színből és dallamból. A viharból csap- zottan érkező madár hűséget esküszik a tájnak, nem költözik el soha a hűségmadár, ember és táj változó évszakainak allegóriája. cs NAGY ISTVÁN

192

CSOHÁNY KÁLMÁN: ÚJVÁROSI ESTÉK VII. (Virág a Gyepsoron) próbanyomat