Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: A kassáki örökség

gainkban? Hisz Kassákot a látszat-valóság leleplezésének igénye indította Jeruzsálem felé.

A harmadik tételben az értelmetlen háborúval (mint mindennel, ami életellenes) szembenálló Kassák lép elénk. Az emberért aggódik, — „a lenyíratlan hajú, lebírhatatlan erejű” Fiatalságért, amelyet a „bankó-susogás” vonzása „esztendei vagyonárnak eltékozlására rá tud venni.

S jaj minekünk ha a pénz megismeri erőnket.

Minket csak a háború tud megemésztem.

Pedig ebben az ifjúságban világmegváltó erő rejtezik:

sárarany haja, éveinek aranya

egymás között megosztva bibliai-szapora.

A „cafrangos vagyon erőszaktétele” alatt igába görnyesztett tömeg tehetelen: nem tud sorsával cselekvőén szembeszállni.

A mindössze tizenkét sornyi részben — amely jóval rövidebb, s talán a koncentrált fájdalom miatt tömörebb is (képi „ugrásai” is áttételezettebbek) a többi tételnél — háromszor jajdul fel a költő szava: „jaj minekünk...”, s kétszer hangzik el: „Minket csak a Háború tud megemészteni.”

A hozzákapcsolódó Summázásból nyilvánvaló: Kassák illuziótlanul tekintett a társadalmi felszínt hullámzásban tartó érdekekre, érdekellentétekre. Ezért tudta az áligazságok s álhitek tobzódása idején felismerni az ember igazságát: „a fül nem füledzik, nem orrodzik meg az orr”. A falábúra — még ha hős is — koldusbot vár. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik első perctől különbséget tudtak tenni a haza — s a hazát kisajátító kegyosztók között. Ő e kegyek elnyeréséért nem kívánt a „Tsatába” menni. Nem óhajtott „matador” lenni, miközben a beethoveni harmónia pokolszimfóniában foszlik szerte. '

A negyedik tétel felszárnyal a filozófiai általánosításig. Prózai egyszerűséggel, a mindennapok monotóniájával indul: „...és Kassák Lajos naponta begyalogol Jeruzsálembe”. Mintegy lezárul a munkanélküliség, a háború időszaka (II—III. rész); s talán maga az ifjúság is. Elkezdődik Kassák emberi-költői kálváriája. A tétel logikai véza a kiközösítettségből a sorsvállalásig, e sors általános emberi hátterének (filozófiai „értelmének”) felismeréséig-megértéséig, — s végül a gondolkodói magatartás keresztjének cipelésétől vissza nem riadó utódok feladatvállalásáig ível; míg majd a Summázásban Kassák kis tót-kalapjában modern szentté magasztosul, olyan „méltó alap”-pá, amelyre szilárd ház épülhet.

Itt fogalmazódik meg a kassáki magatartás „tisztaságának” mibenléte; s az is. kiket és miért ingerel ez a „tisztaság”. Az örök „kufárokra”, alkudozókra, — a „kis- emberi” mérce alá szorultakra nyugtalanítóan hat az ő kemény egyértelműsége; magabiztos, szilárd egyénisége kihívja a törpelelkűek ellenszenvét:

.. .Mért nem hajt ez az ember, mért nem üzletel,

mért ír, mit ír, mért csikorog a foga mint aki álmodik szörnyűt,

mért nem aluszik, mért néz, mért rám néz de mintha látna levegőt...

suttogják folyton körülötte. És mert érzik, hogy erőszakosságukkal sem tudnak fölötte úrrá lenni, féltükben meghozzák a kemény ítéletet: „ki vele az életből”. „Kifordítják”, „falra mázolják, beszélnek róla, ítélnek felőle”; azok, akik szemüket se vethetnék rá.

öt mindez nem ingatja meg: elszántan gyalogol Jeruzsálem felé. Nem törődik a körülötte — s ellene — burjánzó dogmák tömegével, amelyek szerint neki már rég el kellett volna pusztulnia.

171