Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - TANULMÁNY - Menyhért Jenő: Egy evidencia bizonyítása

A tisztázatlanságnak több oka is van. Az első a műfaj történetében rejlik. A mai irodalmi szociográfia elődje ugyanis (a két világháború közötti), mint ez köztudott, egy tudományos műfajból, a szociológia leíró segédtudományából fejlődött ki. Nem árt ide idézni eme segédtudomány definícióját: „a szociográfia egy nép minden viszonyának és állapotának adott időpontban minden lehetséges eszközzel történő leírása”.9 Közös tehát a gyökér, sőt, a mai irodalmi szociográfiák nagy része konkrét anyaggyűjtési szakaszában, anyaga feldolgozásánál és annak közlésekor meglehetősen sok tudományos módszerbeli, stílusbeli elemet használ. Végső soron közös a tárgy is: a konkrét társadalmi viszonyok. Van olyan meghatározása is a szociográfiának, amely a szociológiával összevetve azt állapítja meg, hogy a gyökér, a funkció és a tárgy közösek — különbözik viszont a módszer. (Ez a meghatározás, bár legvégső általánosítási szinten igaz, gyakorlatilag a műfaj tudományos jellege felé hajlik, tudományos funkciót tulajdonítva neki.)

A tisztázatlanság másik oka egy egyszerű látszat. Az tudniillik, hogy az irodalmi szociográfia gyűjtőfogalma alatt rendkívül heterogén tárgyú, megközelítésmódú, közlésmódú és színvonalú könyveket adnak ki. Van köztük tiszta szépirodalom (Sánta Húsz óráját egy ideig szociográfiának tartották), van irodalmi megközelítésű, ábrázolásmódú írás, amelyben a típust az író az egyéniben jeleníti meg, és a statisztikai adatokat, a logikai, történeti elemzéseket csak annak bizonyítására használja fel, hogy az egyediben sikerült valamilyen általánosat megragadnia10. Van köztük riport, dokumentumgyűjtemény, szociológiai interjú-sorozat, szociológiai esszé és szaktudományos monográfia-szerű, már-már értekező próza. Az egyes megközelítési módokhoz a stílusbeli eszközök nagy változatossága járul — a nem irodalmi megközelítésű művek is gyakran használják a megjelenítés külsődleges eszközeit, de az előbbiekkel ellenkező céllal. Itt az emberi alakok általában a tudományosan, fogalmilag megragadott és felismert törvényszerűségek illusztrálására szolgálnak, többnyire nem mások, mint egy-egy statisztikai adat megszemélyesítései, s csak a statisztikai felmérés szempontjából létező valóságuk látható. Vannak végül olyan művek, ahol szervesen ötvöződik a tudományos és az irodalmi megközelítés. (S legvégül — ne feledjük — vannak gyenge, rossz, érdektelen művek is!)

A műfaj irodalmi volta mellett általában a következő érvek szólnak: — a társadalmi jelenségek emberi vonatkozásával foglalkozik. Bálint György írta Darvas Fekete kenyér című művéről, hogy az a búza születésének emberi oldalával foglalkozik.11; — totalitás-igénye van, (Gaál Gábor írta a két világháború közötti irodalmi szociográfiáról, hogy míg a polgári radikális szociológusok részleges adatokat közöltek a társadalomról az egészet áttekinteni, átfogni akaró politika számára, addig a szociog- ráfusok a műalkotások totalitásigényével léptek fel: valamennyi zárt világ, s mint minden forma, hasonlat az egészről. Egy mai rész Magyarország képe az egész Magyarországra utal.12); — intenzív, szubjektív központi szervező elv alapján építi fel anyagát; — élményszerű, mozgósító, a lélek centrumára hat (Bálint György írta Illyés Puszták népéről: Amit benne elmond, elméletileg ismertem már — de most az élmény elviselhetetlen erejével rohant meg ... úgy éreztem, én is felelős vagyok13); — tükrözésmódja elkerülhetetlen módon szubjektív (az író szociográfusként is saját eszközeit és művészetét használja fel: érzékenységét és emlékeit, és ezek koordinátarendszerében igyekszik elhelyezni az új benyomásokat — írja Nagy Péter.14); — élesen, érzelmi alapon állást foglal az ábrázolt valósággal szemben (Kiss Ferenc írja Csoóriról: egész módszerét az határozza meg, hogy az életrevaló elváljon attól, ami maradi, hogy az előbbinek utat nyisson akkor is, ha csak homályosan, alig felismerhető gesztusokban vall is magáról.15); — közönség akkor érzi unalmasnak a szociográfiát, akkor érzi érdektelennek, ha művészileg nincs eléggé megformálva, ha nem történt meg a szociológiai tényanyag írói átkristályosítása. A terjedelemre vonatkozó bírálatokban tehát igazában az epikai-esztétikai minőséggel való elégedetlenség kritikai tünetei mutatkoznak (Domokos Mátyás).16

Az irodalom-pártiak egy csoportja előirodalomnak tekinti inkább. Szubjektíve úgy, hogy a szociográfia az íróság előtti állapot terméke, azé az időé, amikor a leendő író még nem rendelkezik a műalkotáshoz szükséges távlattal élményei fölött, de vagy

149