Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - TANULMÁNY - Menyhért Jenő: Egy evidencia bizonyítása
m tanulmány MENYHÉRT JENŐ Egy evidencia bizonyítása (JEGYZETEK AZ IRODALMI SZOCIOGRÁFIÁRÓL) Tizenötödik kötetén is túl van a magyar irodalmi szociográfia reprezentatív sorozata, a Magyarország felfedezése. Ezzel az 1970-ben indult vállalkozással nőtt fel, kapott rangot, nyert megalapozott népszerűséget a műfaj. Pedig újabb hazai jelentkezésének idején, a hatvanas évek elején még arról folyt a vita, van-e helye egyáltalán irodalmunkban. A sorozat sikere erre megfelelt, s most már azon is el lehet gondolkodni, mi is végeredményben az irodalmi szociográfia. Erre a kérdésre már csak az is jogot ad, hogy ha a sorozat megjelent tizenöt kötetét nézzük, az szinte a „műfaj” tizenöt változata, a tudományos igényű monográfiától az irodalmi igényű ábrázolásig. S ha hozzávesszük az elmúlt 15 év során a sorozaton kívül megjelent könyveket, vagy a műfaj elődjeként számontartott két világháború közötti irodalmi szociográfiákat, még tarkább lesz a kép. Van-e tehát egyáltalán irodalmi szociográfia, jogos-e ezt a meglehetősen heterogén tömeget közös néven nevezni; van-e közös, minden mástól többé-kevésbé őket megkülönböztető lényegi vonásuk? Erről a kérdésről számos vélemény hangzott el, azonban ezek jórészt a műfaj befogadása körüli, meglehetősen heves harcok során születtek, s bennük az objektív, szakmai igazságra törekvés — tudatosan vagy tudattalanul — alárendelődött a műfaj puszta létéért folytatott harc taktikai érdekeinek. Létjogosultságának megkérdőjelezése két kérdésben csúcsosodott ki. Az egyik — tisztán politikai —: ellenzéki műfaj-e az irodalmi szociográfia? A másik: fölösleges-e? Az ellenzékiség kérdésénék felvetése — általában egy műfajra — így utólag naivnak tűnhet, pedig nem volt az. Hogy ezt belássuk, elég, ha a tágabban értelmezett forma — azaz a műben ábrázolt valósággal kapcsolatos írói állásfoglalás — lényegi szerepére gondolunk az irodalomban, vagy arra, hogy az irodalmi műfajok jellegét mennyire meghatározzák konkrét hagyományaik. Amellett lexikoni igazság, hogy a műfaj ugyan kitöltésre váró séma, de nem holt keret, a műfajnak, a műfaj megválasztásának is mondanivalója van. A műfaj elődje, a két világháború közötti, a népi írók művelte falukutató szociográfia egyértelműen, szenvedélyesen ellenzéki volt, sőt gyakorlatilag ellenzéki politikai, pártideológiai szerepet töltött be. Az ötvenes évek végén jelentkező új hullám pedig kifejezetten hangsúlyozta az elődhöz való kapcsolódást, módszereiből átvett, s első műveiben tematikailag is azonosult vele: a falut ábrázolta. Igaz, hogy nem pusztán hagyományból, hanem mert itt zajlott a korszak leg alapvetőbb változása, a mezőgazdaság szocialista átszervezése. (Az kevésbé volt köz145
