Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - SZOCIOGRÁFIA - Halmos Ferenc: "... minden nap bizonyítani kell" (dokumentumriport)

— Tekintve, hogy íróval van dolgom ... Én változatlanul elolvastam mindent, ami a kezembe került, kivéve a Tőkét, meg egyéb ilyen szakkönyveket. Én a magam részéről roppant szeretem a politikát. El is olvastam sok könyvet. Pl. ezt is, ami van a polcon, ezt a Teherán, Jalta, Potsdam-ot. Ez nagyon érdekel. Általában a múlt történelme. Na nem őskor, vagy István királyig, csak úgy a 900-as évekig. Sőt talán csak 1848-ig. Nagyon érdekel, ha az nem statisztika, hanem leírás. Ezek érdekelnek könyvben. Ezen belül mindent elolvasok, kivéve, ha olyan felsorolás, vagy olyan adatok vannak, amiket az embernek észben kell tartani. Mert ahhoz, hogy én tudjam, hogy mit olvastam tegnap, ahhoz én tudjak kapcsolódni. Ugyanezt mondhatom, hogy a Vidám Színpadra szívesen elmennék. Külföldi látogatásra már mondtam hogy nem.

Bandi, elvileg belefér ebbe az életformába, hogy elmegy az operába?

— Egy átlagos embernek, aki esetleg szereti az operát vagy azt mondja, hogy szereti. Mert a fizikai dolgozók közül sokan, ha egyszer-egyszer elmennek az operába, azért is mennek, hogy kicsípjék magukat, hogy tegyék is, hogy mi van. Azok elmennek anélkül, hogy tudnák is talán mit cselekszenek. Már olyan értelemben, hogy miért mennek oda. Nemcsak azért, hogy én most mutassam magam, hogy íme hát nyakkendővel díszítve is jól nézek ki. De én megvagyok róla győződve, hogy — átlagos emberről beszélünk — az ő szellemi-zenei tudása nem ér föl egy operáig. Tulajdonképpen ő nem élvezi azt. Nem egy maradandó élményt kap, amire visszaemlékszik tíz év múlva is esetleg, hanem csak ott van és feszeng. Szeretné, ha tudná. De nem hiszem, hogy jól érzi magát. Na most én nem azt mondom, hogy valami rendkívüli zenekultúrával kell hogy rendelkezzen az illető, tudja azt, hogy mi az a h-moll, vagy c-dúr, vagy nem tudom én mit, de hogy tudjon értékelni egy komoly operát. Nem tartom valószínűnek, és engem egyáltalán nem elégít ki, hogy megnézzek egy operát. Engem egyszerűen nem pihentet, hanem inkább idegesít, illetve bosszant, mert nem értem meg. Nincs készségem, hogy odafigyeljek, és bosszant hogyha én nem figyelek oda, akkor mitől is érthetném meg.

De, Bandi, ahogy egy KCH 125-ös gép beállításánál szellemi erőfeszítéseket kell tenni, mert másképp azt sem érti, tudja az ember, gondolom ugyanígy egy opera vagy egy könyv megértéséhez is ugyanez kell.

— Igen, de a KCH 125 beállításához nekem van 15 évem. Ennyi gyakorlatom. És engem ezért bosszant, ha nem tudom beállítani. De nekem egy operához ép- penhogycsak két jelenésem volt. Na «nőst, nekem ott előfeltételem nincs. Előtanulmányom sincs. Ha én elmegyek az operába, egy ilyen nap után, mint a mai, vagy a tegnapi, mert két napot dolgoztam a gépen, és elmegyek oda az operába, akkor nekem nem szellemi frisseséget fog az okozni, hanem lustaságot a holnapi napra. És az operában lehet, hogy én pont a KCH 125-ön gondolkodom, és azon spekulálok, hogy miért énekel az a spiné 15 percig? Ezt most szándékosan nagyon primitívül mondtam, de ez a tény.

Ez a fizikai dolgozók többségénél fönnáll? Ezért nem járnak pl. az operába? Vagy akár egy moziba? Ez az oka? Kiesik az érdeklődésükből? Az életükből?

— Én színházba nem voltam, őszintén megmondom 12 éve. 12 évvel ezelőtt láttam a Svejket. Ami engem nagyon érdekelt, a nejem meg aludt rajta. Ami a nejemet érdekli, én alszom el rajta. Szóval, ha egy moziba elmegyünk, ami

142