Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - MŰELEMZÉS - Pomogáts Béla: A magyar vidék regénye

az apa, alti lázas reform terveivel hiába próbálta megmozdítani az alföldi kisváros tespedt nyugalmát, a férj, aki a technika (bámulatától lelkesült tevékemy- ségvággyal csak kárt okozhatott, a fiú, aki tiszta eszméket követve csak politikai kibiocé, gyanús társaságok hősévé válhatott, — megannyi kicsoirbult sors aibfoól a ma,gyár világból, mely ia tehetséget és a jószándékot egyre csak a kudarcok „elefánttemetőjébe” küldte, ök keresztezik Eszter jóakaratát, mint Németh László írja: „A regény belátás és fórfihóbart küzdelmében adja társadálombí- rálatát. Eszter nem azért 'bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sőt mindenikükben van Valami kiválóság ... Törekvéseik azonban az első perctől bukásira vannak kárhoztatva, s ennek oka — ezt fedezzük fel a hősnővel együtt — mélyebben van, mint a maguk természete.” Mélyebben, vagyis a m,a,gyár társadalomban, melynek szerkezete, objektív törvényei kényszerítik kudarcokba és torzítják jellemhibákba Égető Eszter családjának férfi- tagjait.

Hasonló társadalmi közeget fejez ki Csomorkány, Eszter életének színhelye is. „Csomorkány a magyar lustaság köldöke” — mondja Németh László, aki egyetlen város képébe gyűjtötte össze a magyar vidéki város, sőt az egész „magyar ugar” valamennyi nyomorúságát, mint egykor Eötvös József a maga Taksony vármegyéjében. Provincializmus, közéleti lustaság, kallódó tehetségek, elvetélt reformok — a társadalmi és a szociális felelősség hiánya építik meg ezt a képet. Csomorkányt — vagyis Hódmezővásárhelyét, a regénybeli város mintáját — Németh László kitűnően ismerte: éveket töltött a már Adytól „paraszt Párizsnak” nevezett mezőváros falai között.

S amilyen pontos képet rajzolt róla epikusként, éppoly jellemző vázlatot készített a szociográfikus tollával Is: „A baj Vásárhelyt nem a műveletlen,ség volt, hanem hogy a meglevő műveltséggel sem lehetett mit kezdeni. A jólét, ha nem tudják nemes igényekkel ellensúlyozni, elrphasztja az embert, a műveltség, a szellemi kiválóság, ha a társadalom nem foglalkoztatja kellőn, önmaga ellen fordul, különcséggé válik. Vásárhelyen az első Ibaj nem fenyegette az értelmiséget; a második annál inkább. A város néhány cívis család kezében volt, akik nem tűrtek beleszólást a helyi ügyekbe; az országos dolgók pedig Pesten intéződtek: aki lenni akart valami, oda kellett mennie,'a helyben maradtak a vidékinek kijáró eleve-megvetésben élték. így hát a köztől mit se kapván, mindenkinek magának kellett a szerepét megcsinálnia s valami külön ráadással a magára hagyott önérzetet is kielégíteni. Tagadhatatlan persze, hogy a magyar, s főként az alföldi természet gyors sértődéseivel, a más dolga iránti közönyével, felül'kerekedést kereső illojaiitásával különben is hajlamos volt erre a vészes önellátásra. Társadalmi szerkezet s hozott hajlam így könnyen állt gonosz cir- culus vitiosusba, a zárt kapuk városát zárt, különc elmékkel népesítve be.”

Ebben a városban tehetség és lustaság ölelkezik: Tornyai és Koszta művészetének szülőföldjén rengetegen vannak, akik „a közügy helyett a maguk cso- dabogárságába igyekeznek visszaíró jni”. Ezek a „csomorkányizmus” képviselői: a feladat nélküli tehetségek, csodabogarak, különcök. Gulácsi doktor, aki orvosi munkája helyett népdalokat és ásványokat gyűjt, Bozsó, aki hatalmas műveltségét csak arra használja fel, hogy a pesti kiadok fordításaiban nyelvi slendrián- ságok után kutasson, Hallgató Sanyi, akii mindenhez ért és semmivel sem foglalkozik, s a tenyészet többi csodabogara. A sorsukban és alkatukban rejlő ellentmondás tragikus színezetet ölt; a 'tehetségvesztő magyar társadalom ábrázolásán túl megformálásukban minden bizonnyal a népi mozgalom tragikus magyarság-felfogása is érvényesült.

509