Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kádár Péter: A vállalat lánya

hogy teljesítménybér van, és nem is akármilyen. Csoportteljesítmény! Tíz-ti- zenketten dolgoznak egy-egy csapatban.

*

Tizenhat rakodólapot kell megtötbemi és egy lapra, kiiléncszázötven doboz fér el. Ne sajnáljuk az időt egy rövid számtanén ára. Ha a két számot összeszorzom, akkor eredményül azt kapom, hogy egy-egy nő tázennyolcezerötven dobozt tölt, címkéz, dugóz, ragaszt, satöbbi. Aki a címkét ragasztja, annak milliméterre ugyanoda kell elhelyezni a feliratot, egyetlen mozdulattal, egyetlen gurítással az asztalon. Az első 'brigádtag a körtöltőnél felügyel, második la szalagra teszi a dobozt, harmadik a dugót nyomja bele, negyedik a kupakot helyezi rá, ötödik csavardlnt a menetes záró szerkezeten, hatodik szarosra húzza, hetedik címkéket ragasztóval ken be, nyolcadik adogatja a feliratot, kilencedik a nevezetes címkéző. „'Miért nem gép nyomja a műanyagra a feliratot?” „létezik ’olyan, de addig még nem jutottunk, mert elég drága,” Ez olcsó.

*

Tizennyolcezerötven címkét kell felragasztani egy műszakban, négyezemyolcszáz perc alatt, tehát kétperoenként hetet. „Két-három év múlva” — mondja az igazgató — „nálunk /is gép készíti a feliratot. Reméljük beválik.” Addig nincs megállás. Ezek az asszonyok hitetlenkedve olvashatják azokat a cikkeket, melyek arról szólnak, hogy a munkaidőt munkával kellene eltölteni, hogy laza a munkafegyelem az üzemekben. Lazaság? A normáért mindenki felel a csoportban, mindenkin rajta a felelősség a szomszédja keresetéért is. Aki nem dolgozik gyorsan, ügyetlenek az ujjai, vagy rosszul lesz a félóra múlva már bódító illáiig tói', akinek a tizennyoloezerötven mozdulatból száz-iszázötvaniszer megcsúszik a keze egy-két millimétert, azt bizony kiutálják az üzemből. „Egy balkezes miatt bűnhődjön’az egész csoport? Így se sok pénzt adnak, pedig Vállaljuk a három műszakot. Két és félezer forint ha összejön.” Ezért a pénzért éjszakáznak mé- hányan a többgyermekes anyák közül is. „Nekik nem tesszük kötelezővé” — mondja az igazgató. Bizonyosan nem. Törvény tiltja.

*

Sokgyermekes anya kevés van a gyárban, lány annál több. Hamarosan férjhez mennek, gyönyörű kisbabákat szülnek és otthagyják a szép nevű és szép udvanú gyárat. „Nem félnek attól, hogy egyszer csak elnéptelenedik az üzem?” — nézek ártatlanul az igazgatóra. Fejét rázza az ostoba kérdésre. „Miért félnénk? Gondoltunk már erre. Fejlesztünk, gépesítünk. Tessék megnézni, ragyogóak a terveik!” Kiteregetjük a rajzokat, számításokat. „Itt ötven helyett 'húsz, ott húsz helyett két munkás elég lesz. Az a (berendezés tíz ember munkáját végzi él. Az export négy év alatt négyszeresre nő! Nem jól tetszett írni, hetesszeresre! A termelési érték két és félszeresre! A lányok csak gombokat fognak nyomogatni! Ugye van perspektíva? Olyan szívesen jönnek majd hozzánk újra, mint öt éve, amikor letelepült a gyár a fővárosiból. Akar néhány olasz fröccsöntő automatát látni munka közben? Már megjöttek az első fecskék!”

*

462