Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Leskó László: Tilalom fácánra

gálát után százforintost akar dr. Hab Fiona köpenyének zsebébe ügyeskedni, amit ő szelídség nélküli eréllye.1 utasított vissza.

— így szoktuk! — lőtt rá orvul a ‘beteg az elnémult asszisztenslányban dinkosra lelve.

„Angyal, vagy fancsal az új orvosnő?” Előző este birkapörköltes pinceszert rendezett a tiszteletére Hampó tanácselnök; la nalbvallató borban — mondták Flórának — nóta is van. Röpülő vadlúdcsapatba tévedt fecske volt az ő hangja a többi között. „Kötöttem lovamat piros almafához...” Dr. iHáb Flóra az éneklés alatt tudta először kedélyes ibácsiinaik, s nem emfizématikus esetnek látni Hampó elnököt. Ezután már nem a leendő pacientúra tagjai között ült, hanem az iglaz- gatótanító, a tanácstitkár, a népfrontelnök, a feleségek oldalán. „Erre gyere rózsám, nincsen sár” — kapott új dalba a fiatal főagronómus, akinek a nevét az asszonyok mindig lágyan, szin'te lallalázva gömbölyítették. Bállá Lali kisámfázott tartásé — ahogy Flóra magában jellemezte — „fagyálló” férfi volt. Semmi diag- nosztálható ...

— A mi Flóránk ki virágzott — köszörülte nyelvét a tanító felesége.

— Faunánk pedig megszólalt.

Csak a főagronómus értette iaz érdes replikát; tigrisifogait villogtatva baho- tázott. „Doktor Vaokor, hruihuihu, doktor Viackor!” Flóra vale kacagott.

— Kvintkülönbsóggel nevetnék — kottázta fejben a tanító.

Már megfogalmazott, szikkasztó vágyat élt át dr. Háb Flóra: „Szeretném magam megmutatni, / Hogy látva lássanak..Az igazi exhibicionista nem a ruháját tépi le. Az eredendő, rámeszesedett szerepsémát töri föl, valódi alakjában elhagyva a tojáshéjat! Népdalok, indulók újabb hullámai mosták ki ‘belőle a vágyat. Résnyiine hagyott pinceajtón fény mélyesztett sárga éket a sötétségbe. A nyílásnál manóforma öregember kíváncsiskodott a társaságra. Nem vette észre senki ; odabent nagy lánggal lobogott a kedv.

Flórában a másnapi rendelés végére parázs sem maradt, az egyedüllét mindig megkínozita. A váratlan és asztmatikus tünetekkel riogató honvágyérzet pedig aránytalanná fokozta magányát. Soha, még iskolai szünidőt sem töltött falun. Nem végződhet már az elején kudarccal a Nagy Kaland, melyet háromnegyed-élet hosszúságúra tervezett! Kopogtak: mintha egynemű anyagok koccantak volna össze. A „fagyálló”! A felismerés pillanatában visszatalált az előző esti hangulathoz.

— Kézcsókom, Vackorka! Indulhatunk?

— Hová?

— Hová, hová, mit hová?! — méltatlankodott Bállá. — Hiszen megegyeztünk a mai fácánozásibam tegnap éjszaka! Miagia mondta, hogy még 'sohasem volt vadászaton...

Az utolsó mondat pecsét volt a hitelességi okmányon. Dr. Háb Flóra csakugyan nem vett még részt vadászaton.

— NosZa!

Norvégmintás pulóverére anorákot húzott, kordbársony nadrágos lábát kurtaszárú csizmába zárta. Bállá Skodája már brummogott, amikor Flóra kiért. Induláskor részegként tántorultak hátra la harapásra nyitott kiapuszájú házak. A falu széléig nyílegyenesen vezetett az út, de talhogy a pálinkafőzőé épületét elhagyta,- alázatosan kezdte kerülgetni a földpúpotaat, sovány ligeteket. Magasfeszültségű vezeték oszlopai. Kettős csúcsaik, minit az esküre emelt kéz ujjal. Domb Ugrott eléjük. Nagy gondossággal fésült fejhez hasonlított, melyen párhuzamos vonalakat hagytak a „fésűfogak”, a traktor ekéi.

458