Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kardos László: Keresztény népi tradíciók és népi hitvilág a Bakonyalján

neteknek sem szeri sem száma, jórészük a temetőkben rémíti a hívőket vagy űz velük csínyeket. Erősen karakterisztikus egy verekedés pinceszellem alakja, amely egy akkortájt meghalt gazda szellemeként szomszédja borát fogyasztotta a hegyi pincében, s amikor a tulajdonos barátaival meg akarta fegyelmezni, mindnyáját eldöngette és hasonlóval fenyegetőzött. Azóta is csak suttogva mesélik a történetét, „nehogy a szellem meghallja”.

Bakonycsernye közelmúltjának is közismert figurái voltak a kincskeresők. Az egyik falubeli családról beszélik, abba bolondultak bele mindnyájan, hogy eszelősen kutattak kincs után. A kincskeresésnek persze titka volt. A mezőben felvillanó éjszakai lángok jelezték ugyan a helyét, de csak éjjel, holdtöltekor lehetett rábukkanni ott, ahova a holdat takaró felhő árnyéka esett. Az időpont és a hely elvétésével megtört a varázs, reménytelenné vált a keresés.

Ebben a faluban is sokan látták a múltban a garabonciást, „amint tüzes láncokkal megkötözve küzdött a sárga csikóval a forró meleg nyári délben. Amikor a faluban megjelent, az asszonyok szó nélkül eléje tették a tojással telt kosarat, s ő csak a fekete tyúk tojásait vette el, mert őt egyedül csak az táplálja”.

Többen beszélik, hogy volt a faluban farkasember is. „Ez éjféltájban elment a temetőbe. Ott levetkőzött anyaszült mezítelenre. Ruháját egy halomra rakva körülvizelte és a ruha kővé változott. És ahogy e művelettel elkészült, háromszor megrázkódott és farkassá változott. így járta az éjszakákat, verekedett, mérhetetlen távolságokat bejárt egy éjszaka alatt s lucskosan, sárosán, fáradtan tért vissza a kőhalomhoz, amely a ruhája volt. Ahogy otthagyta úgy vitte is el onnan a ruháját, ugyanazzal a művelettel. És utána sokszor napokig feküdt kimerülve. Felesége kérlelte, »ne menj el!« »De nekem menni muszáj.« Ennyi volt a válasza.”

A csernyei népi vallási tradíciók és néphit-képzetek előttünk felbukkant anyagának ismertetését bevégeztük. Két dolgot akartunk vele illusztrálni. Az egyik az, hogy a vallási tudat és a vallási gyakorlat egy hazai vallásos községben történetileg mindenkor jelentékeny, a tételes keresztény tanításokon és liturgián kívül eső, népi gyökerű, szakrális képzetet és motívumot tartalmaz, amelynek egy jelentékeny része már eleve beépült a keresztény vallásosságba, egy része meg attól függetlenül és amellett létezik. Tudományosan megfejtendő problémaként merül fel, hogy egy adott falu történetileg együtt fejlődött lakosságában a vallásos és vallástalan elemek e népi szak- ralitásnak és hitvilágnak milyen mértékben hordozói? Számunkra úgy tűnik — bakonycsernyei kutatásaink alapján — a vallásos és aktív hitvalló keresztény elemek — bár nem kizárólagosan — jobb ismerői és tartósabb hordozói ezeknek a tradícióknak mint a vallástalanok. A keresztény mitikus elemekkel egyfajta sajátos szinkretizmust alkotó népi mitikus és mágikus elemek gyakran megférnek egymással. Egy másik kérdés: a vallástalanodé, a vallásilag közömbösödő elemek milyen mértékben, milyen ütemben vetkeznek ki történeti-vallási tradícióikból és milyen mértékben és ütemben népi vallási hagyományaikból? Kérdés az is, hogy ilyen formában ez a probléma felvethető-e? Ilyen arányú speciális kutatás híján erre nem tudunk válaszolni. A kérdés másik oldala, hogy a vallásos és hivő elemeknél e hagyományok mozgása milyen? Csernyei tapasztalat szerint: itt is megszűnési folyamatról van szó, csak e folyamat itt valamivel lassúbb mint a vallástalanoknál. Arra a feltehető kérdésre, hogy Bakonycsen^én a népi vallási tradícióknak az

37

i