Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai János: Visszapillantó tükör
szülőföldünk PÓSFAIJÁNOS Visszapillantó tükör avagy, mit látna ma Urbán Ernő Répcelakon? Azon a vasárnapon, amelyen az NB III-as csapat 7:2 arányiban elszenvedte élete legnagyobb vereségét, este tízkor öt vendég érkezett az ÁFÉSZ kisvendéglőjébe. A söntés 'előtt kupacokban álltak, dülöngéltek, ibiceregtek a vendégek, a benti helyiségben is csupán egyetlen szabad asztal állt, mintha csak rájuk várt volna. A pincér ismerte okéit, a párttitkárt leginkább, add. tőzsgyökeresnefc számit a faluban, de a többieket is; a tsz-elnököt, akiit két évtizede a „párt küldött”, hogy megerősítse a termelőszövetkezetet; az országgyűlési képviselőt a „patrongyárfoál”, s a másik kettőt szintén. Látszott rajtuk, hogy a Kéknyelűt nem éhamra kapják, de italosnak, sőt még kapatosnak sem találta őket. Leültek az üres asztál köré, megtöltötték a poharaikat, ittak és folytatták a társalgást. Azon a napon egyetlen témája volt a falunak. Minden mást elhalványított a nagy esemény. A 2500 lakosú községben 2500 meocsbelépőt és összesen 4700 tombolajegyet adtak el. Az NB III-as rangadó jeles eseményhez kötődött: felavatták a hét és fél millió forint értékű sporttelepet, a két füves labdarúgó- és a 'bitumenes kézilabdapályát, a kitűnően felszerelt öltözőépületet, valamint a tekepályát — egyelőre automata 'berendezés nélkül. A csapat a kőszegi LATEX-et látta vendégül és sajnos — a fényes ünnephez méltatlanul — kénytelen volt elszenvedni a már említett súlyos vereséget. A patrongyár igazgatója feltalálta magát, mély 'bölcsességgel kifejtette: „Azt gondolom, hogy csak a csapat kapott ki, mi azért talán győztünk.” Ezzel az öt férfiú is mélységesen egyetértett, annál is inkább, mert fcülöru külön és együtt is talán a legtöbbet tették azért a hét és fél milliós létesítményért. Különösen a patrongy áriak, akik első számú szervezői voltak a tízezer óra társadalmi munkának, amelyről a pályaavató szánóka mindent elmondott. A maguk és a falu örömére ürítették poharaikat. Erre az örömre, valamint az elszenvedett vereség miatt érzett búbánatra ittak a másik asztaloknál és a söntésiben is. Tíz óra tizenöt perckor a párttitikár még egy kéknyelűs üveg kiürítését indítványozta a társaságnak. Intett a fehérfaabátos úrnak, aki némi késedelemmel, többszöri asztalok körüli keringés után egyetlen tömör mondattal így reflektált rá: „Záróra uraim, zárára.” 431
