Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 4. szám - SZEMLE - Bessenyei György: Bulla Károly: Majális

Bulla Károly: Majális

Bulla Károly kötete erényeivel és hibáival együtt jellemző darabja — azt ne mondjuk jelensége — a most induló novellisták köteteinek. Sokszor, és nem alaptalanul hangzott már el fiatal próza íróink témaválasztásának szűkössége. Szakmai tudásban nincs náluk hiány, ember ábrázolás, szerkezet, helyzetek exponálása, mind-mind rendjén van. De az így feltárt világ valóságunknak csupán egy sajátos szeletét mutatja meg: a céltévesztett, életúnt, a társadalom perifériájára került, csellengő huszonéveseket. Azokat, akiknek magánossága, félresik- lottsága társadalmilag nem, legfeljebb lélektanilag motivált. Így is születtek és születnek el nem hallgatható eredmények. De az olvasó — beleszámítva a kritikusokat is — valahogyan többet vár. A nagy elődök példája ha másolásra nem is int, de intenie kell társadalmilag megalapozott jellemek, esetek megmutatására.

Bulla Károly kötetét, ha a „kényelmes” és „kézenfekvő” megoldásokat szeretnénk, be is sorolhatnánk ide. De akkor csak a hazugságnál is rosszabb féligazság szószólói lennénk. Kétségtelen: első pillantásra hősei a fentebb említettek sorából kerülnek ki. Történetei a szó legszorosabb értelmében véve hétköznapiak. Mégis, két dolgot szeretnénk e rövid ismertetés keretében megjegyezni. Az egyik az, hogy az esetek többségében sikerül ezt az állapotot jól megragadnia és megjelenítenie. A Szombat című novella hőse megszavaz valamit egy értekezleten, meg ellene is szavaz. Azaz: oda se figyelt, miről van szó. A Feltételes mód című novella női és férfi szereplője, bármennyire szeretne is egymással megismerkedni: nem talál kiinduló beszédtémát. A Vasárnapi fokozatok hősei soha meg nem történt esetekkel szórakoztatják egymást, tudván tudva: hazudnak. S végül, de egyáltalán nem utolsósorban szereplői túlnyomó többségben albérlők. (Réticirkáló című írása nem egyéb, mint egy albérletben átsenyvedett éj leírása.) Elgondolkoztató tény ez, s ez vezet a következő megjegyezni valónk felé. (Czakó Gábor: Indulatos utazás című, kitűnő könyve a riport s a szociográfia eszközeivel tárta fel e mai kizsákmányolásnak a mélységeit.)

„E fiatalok nagy része már egy olyan szemszögből nézi a mi mai világunkat, amikor számára természetes egy sor olyan dolog, amely az előzőek számára történelmi élmény volt, és így élesebben buknak ki számára a mai valóság ellentmondásai.” — mondta Szabolcsi Miklós egy rádióbeszélgetés alkalmával (Jelenkor, 1976. 1. sz.).

Való igaz: e csellengő fiatalokat nem a társadalom egésze tette az útfélre. (Nem állnak a gyárkapu előtt, munkára várva!) De a távolról sem könnyű egyéni kiszolgáltatottság, a közösség hiánya: nagyon is reális probléma. Nem érdektelen emlékezni Bertha Bulcsú kitűnő könyvére (írók műhelyében), melyben íróink visszatérő panasza: nincs közösség, társaság, műhely. S ha fiatal novellistáink ezt érzik s jelenítik meg, aligha célszerű az egyszeri balga ember módjára eljárni velük szembe, aki köztudomásúan összetörte a barométert, mikor az rossz időt mutatott. Nem az írók ellen kell harcolnunk, hanem a jelenségen — mert, hogy itt jelenségről van szó, az vitathatatlan — elgondolkoznunk. Mi sem áll távolabb tőlünk mint az, hogy valamiféle „ezt ne írdd” paranccsal az írókat birkamód terelgessük optimistább legelők felé. Óvni azonban szeretnénk őket két dologtól. Az egyik az, amit Babits Mihály indulatosan „céh-sablon”-nak nevezett, mely- lyel az írók egymást „terrorizálják” (Ez is Babits szóhasználata!). A másik, mely-378