Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kardos László: Keresztény népi tradíciók és népi hitvilág a Bakonyalján
terjedt el. A leánykérésnek és a házassági szerződésnek kimódolt formáit 1945-ig általánosan gyakorolták és respektálták a faluban. Az esküvőt régen szüretidőtájt vagy a farsangban tartották, adventben, nagyböjtben szigorúan tilalmazták, ha mégis halaszthatatlan volt, akkor egyházi engedély, csernyeiesen „ispindáció” (diszpenzáció) kellett hozzá. Napja csütörtök és kedd volt, ma szombat. Böjti idő ma már nem akadálya az esküvőnek, újabban olyan eset is volt, hogy nagyszombaton tartották. Az esküvő népi ceremóniája, menyasszonykikérés, menyasszonybúcsúztatás, a nászmenet rendje és szokásai, babonás motívumai stb. meglehetős tradícióimén zajlanak ma is. A papnak adott esküvői stóla ma is: tyúk, bor, kuglóf. Az egyházi szertartás előtt régen a menyasszony a nyoszolyókkal az asszonypadok első sorában ült, s csak a lelkész megjelenésekor állt fel. s ment elébe a vőlegénnyel. A szertartás népi tradicionális mozzanata régen is, ma is az asszony avatás, a pap külön intésére a fiatalasszonyhoz, aki az esketés után egyedül áll az oltár előtt: az egyház elbocsájtja az ő lányát, mint asszony is maradjon hú és tisztaszívű az egyházhoz. Beszéde után a lelkész megáldja a fiatalasszonyt. E rítus során az ifjú férj oldalt, távolabb áll. Bakonycsemyén az egyházi esküvői szertartás után az egész násznép megkerüli az oltárt s úgy távozik el. A régi esküvő délelőtt zajlott s lakodalomra este került a sor, a közbülső időt a násznép a kocsmában töltötte, ez volt — a lakosság jórészének szlovák eredetéről is vallva — a hoszpoda. Volt olyan kát. esküvő is, amelynek a során szintén tartottak hoszpodát. Ma az esküvő után — délután, estefelé lévén — azonnal következik a lakodalom. A régi lakodalom ev. vallásos családban csak ima, asztali áldás után vehette kezdetét, mégha a lelkész nem is vett részt rajta, s csak azután tálaltak. A lakodalom különben máiglan hagyományosan kidolgozott formában megy végbe, s bányászok körében is, és sokmindent megőrzött századfordulói szokáskincséből. Különösen gazdag mozzanata a fiatal- asszony kikérése tréfás, csintalan találóskérdésekkel, fejtörőkkel, amelyek olykor órák hosszat is tart. Tréfákban, csínyekben és változatos népi fordulatokban azután sincs hiány. Gazdag népi vallási hagyomány tapad a halott illő eltemetéséhez. Mindenekelőtt a virrasztás, „verrasztás” szokása. Ma is minden halottat virrasztanak. Még a jelen nem lévőt, pl. a kórházban elhaltat is, főként temetése pillanatában, de olykor napokon át is, míg el nem hántolják. A virrasztás a lakóháznál történik, a belső vagy első szobában. A halottat halottas ruhába öltözh tetve a halottas ágyba fektetik, (helyenként már koporsóban ravataloznak), feje alá halottas párna kerül, a lepedő halottas lepedő. A halottas ruhákat a régiek gyakran már életükben megcsináltatták. A virrasztás előtt a halott felkötött állát leoldják. A halott szemére régebben ércpénzt helyeztek. A halottas ágyat a hozzátartozók, az előénekesek, a presbiterek ülik körül. A többi résztvevő távolabb áll vagy ül. A virrasztás estelente két óra hosszat tart, télen olykor korábbra is teszik. Az első világháború előtt pap nem vett részt a virrasztáson. Amikor a virrasztók mindnyájan együtt vannak, felállnak, az egyik presbiter néhány vigasztaló szót mond, valamelyik asszony imádkozik, utána a Tranovszkyból elénekelnek öt-hat vigasztaló halottsirató és halottbúcsúztató éneket, utána újra imádkoznak. Ezt követően az előénekes kezdeményezésére megállapodnak a sírásók személyében, ia temetés rendjében és elosztanak. A virrasztás végén szokás volt a résztvevőket borral-pálinkával kínálni, de ilyenkor csak a férfiak ittak, ma ez a szokás már nem dívik. A mai virrasztásnak egyháziasabb jelleget ad az, hogy olykor az ev. pap is részt 25
