Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÍNHÁZ - M. Csapó Piroska - Volly István: Koroncó zeneélete
A szerenádozás Koroncón különösképpen érdekes, már a század elején is népszokás volt. Nemcsak tavasszal és nyáron, de a 10 fokos hidegben is elballag a legény néhány barátja a kocsmából a kiválasztott leány ablaka elé és éjféltájban rázendít a hagyományos koroncói szerenáddalra: Alszol-e már édes angyalom, Hallgatod-e mily bús a dalom? Ha te tudnád mi a szerelem, Nem aludnál oly édesdeden! Aludj tovább, jó éjszakát, jó éjszakát! E népies műdal ritmusa, dallama hasonlít Szentirmay: Csak egy kislány magyar szerenáddaléhoz, mely napjainiklban már annyi országban ismert, hogy új szóval „világnépdal”-nak nevezik. Üjabban már a helyi pávakör népszerű népdalcsokraival is szerenádoznak. Aki a szerenádot kapja, gyufát gyújt a sötét ablakban, vagy felgyújtja néhányszor a villanyt. Ha sötét marad az ablak, az elutasított gavallér — olyanféle dallamra, mint Ki tanyája ez a nyárfás.. . — ezt énekli: Jó éjszakát édes kincsem, Többet még rám se tekintsen! A bevonuló, katonaköteles legények búcsúztatása Győrben történt régebben. A lányok lovaskocsin kísérték odáig a legényeket, felszalagozták a kalapját, és dalolva jöttek vissza. Manapság a bevonuló legény az utolsó szombatján vendégül látja a kocsmában a pajtásait, a táncoslányokat, klubtársakat. Néha húszán ülik körül az asztalát és dalolgatnak: Mához egy hétre már nem leszek itt... A kontót közösen fizetik. „Bedobja” íki-ki a húszast. Ha marad belőle, az jó a kiskato- nának útravalóra. Pár éve őszi sláger volt a presszó vurlitzergépén egy lassú szám: Szemedben könnyek haragszol tán, / Hogy el kell menjek, nem az én hibám / Két forintért minden bevonulónak elmuzsikáltatták többször is. Ez a tánczeneszám, amíg divatos volt, beleszövődött a koroncói népszokásba.-4. summások az 1940-es évekig a környékbeli uradalmakhoz szerződtek. Szerződésükben benne volt, hogy „napkeltétől napnyugtáig köteles munkáiba állni”, népiesen szólva „látástól vakulásig”. Gyalog mentek négy kilométerre a nagyiszentpáli pusztára. Vonat vitte őket a tatai, Eszterházi-birtókra. Istállóban aludtak, vagy a földön, vagy a priccsen, melyre tyúklétrán mászott fel a legény. Szalma volt alattuk, rongyos pokróc vagy kabát a takaró. A koroncói summások ilyenféle dalokat daloltak: Nagyszentpáli híres tartás, ihaja, tyűhaja, Oda ne siessünk pajtás, ihaja, tyűha ja, Mert egy akó vizet mernek, ihaja, tyuhaja, Abba húsz szem babot tesznek, ihaja, tyuhaja. Pallérgazda görbe kése, ihaja, tyuhaja, Vékonyan jár a kenyérbe, ihaja, tyuhaja. Bableves és darástészta, ihaja, tyuhaja, Cepedlit jár a hasamba, ihaja, tyuhaja, Hogy a fene meg nem ette, ihaja, tyuhaja, De kevés került belőle, ihaja, tyuhaja! Kár a tiszta búzát tyuhaja, zöldjében levágni, Kár a barna kislányt ihajla, summáslánynak adni, Summás kislány vagyok, de nem jókedvemből. Szolgálom az uraságot, nagy kénytelenségből. 261
