Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy barbár élete (elbeszélés)
hogy még jobban fokozták az ötletszerűséget, tervszerűtlenséget és a fenntartók, karbantartók igénybevételével még jobban szaporították a kedvezőtlen körülmények miatt csak kis teljesítményt nyújtó úgynevezett szükség-munkahelyeket, azután még inkább elmaradtak a terv teljesítésében. Erre „nagytermelési napokat” kezdtek szervezni, melyeknek már 2-3 nap múlva komoly böjtjük volt. Fokozta a káros hatást, hogy ezeken a napokon az elővájáson, feltáráson dolgozó bányászokat is szénre helyezték. A Borsodi Szénbányászati Tröszt dolgozói az első félévben csaknem minden szombaton „nagytermelési nap”-ot tartottak, s ilyenkor a feltáróktól a fenntartókig mindenki csákányt, lapátot fogott, szenet termelt. A munkaverseny hónapközben aludt, csak ilyenkor, egy-egy „nagytermelési napon”, vagy egy-egy kampány idején törődtek a versenyszellem felkeltésével a szakszervezeti funkcionáriusok és a műszaki vezetők. Az ilyen rosszul értelmezett verseny tervszerűtlen bányaművelésihez, a bánya „kirablásához” vezetett... Ez 1953. november 23-án jelent meg, tehát akkor, amikor Molnárék neve már zászlóként lobogott. Ez a világos, józan helyzetértékelés azonban még nem általános, s pláne nem másfél évvel korábban, amikor Molnárék elindultak, hogy áttörjék a bűvös 100 méteres sebességhatárt. Ez mérföldkő, sőt, több annál. Űj minőséget jelent. A gondolkodás, a hozzáállás, a szervezettség és gépesítettség egy új minőségét. A repülésben jelenthetett hasonlót a sebesség fokozásával bekövetkezett „hangfal”-áttörés . . . ötszáz vagon szén naponta! Hogy ez a rövid határidejű célkitűzés milyen hatalmas, jól tükrözik a következő számok. 1938-ban 57 vagon; 1943-ban 82 vagon; 1944-ben 73 vagon és 1945-ben mindössze 35,5 vagon Komló termelése. A felszabadulást követően mindennél fontosabb a szén, hisz az energia az élet újraindulásának előfeltétele, de a termelés csak lassan éri el az utolsó békeév szintjét, s a teljesítményekre általában a pangás jellemző. Nem változott szinte semmit a szervezet, a technológia. 1974-ben kapja Komló az első jelentősebb beruházási összeget, ez az összeg sem haladja meg azonban az 1,5 millió forintot. Egy állóvízbe, mely meglehetősen fáradt, posványosodott, zuhan tehát az 1950-es évek elején a Gazdasági Főtanács által elrepített kő: Komló Sztálinváros bázis-bányája lesz! Ebben a helyzetben, amikor egyrészről a régi emberek, régi szemlélet és gyakorlat jellemzi a termelést, másrészről a hozzánemértő ezrek beözönlése — túlbecsülhetetlen jelentőségű a munkaversenymozgalom. (1948. március 15-én indult az országos munkaversenymozgalom, mely a korábbi időszak helyi versenyeredményeire alapoz.) Persze, az ellenállás e téren is jelentős. Kevesebb ember, nagyobb termelés — elbocsátás. Ezrek fejében tartja makacsul magát ez a nézet. Mások azt számolgatják: megkapják-e fillérre azt a pluszt hóvégén, amit a termelés terén pluszként produkáltak? Komlón az átlagosnál is nehezebben talál magára a versenymozgalom. Amikor végre megértik az emberek, s kialakul szervezete — az egyéni versenymód, s az egyéni eredmények hajszolása válik jellemzővé. Ennek a korszaknak a hősei: Kusz János, Rein János, Vokó Imre — akik rendszeresen túlszárnyalják a havi 200 százalékot. De ez még nem igazi szocialista munkaverseny. Itt még szinte mindenki a fizikai erőnlétre épít. A következő lépcsőfokon ennél több kell: kollektív munka és ésszerűség. S ezt célozza még Molnár István, amikor harcba indul a havi 100 méterért, egy tizenhat fős csapat élén. 223
