Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám - Tarabó Zoltán: Pneu
az indulásnál mindig úgy elhúzott, hogy legszívesebben abbahagytam volna már ilyenkor a műszakot. A két emberre ott középen nem sokat figyeltem és a raportot sem igen értettem. Ekkor kiáltotta el magát a vállonveregetős: — Százharminchármaaaas!!... S mert a forgó gépek zajába, meg a gumilepedők csattogásába veszett a hangja, megint elordította magát: — Ki a százharminchármas!!?... Gondoltam, tegnap még én voltam, de hogy kicserélték a számot — amit rá kell ragasztani a gumikra — ötvenhatos lettem, s úgy magamban még büszke is voltam, hogy talán előbbre soroltak, meg ilyenek jártak az eszemben. — Ki volt tegnap a százharminchármas! — Kiabált megint a művezető Erre már néhányan levették lábukat a lábpedálokról. Volt aki a kezével intett, más a fejével: ő nem .. . ő sem .. . A szőke is tudta már mellettem a hírt, egy pillanatra abbahagyta a pedálozást, és azt mondta: — Valaki benthagyta tegnap a rongyot a gumik között, és a vulkanizálóban úgy fölfújódott a köpeny, mint a szalmaszállal fölfújt béka .. . Nem ragadt ösz- sze... A szőke mosolygott, de rosszindulat nem volt a mosolyában, azt ma is állítom. G tudta, hogy ebben az őskáoszban, ami ebben a műhelyben van — mert elég nagy volt — ki volt tegnap a százharminchármas ... Egy darabig még nyomtam a lábpedált, de igen remegett már a lábam. Föl se néztem, csak úgy laposan szemléltem, merre jár a művezető, aki ide hozott engem néhány hete a géphez. Egy pillanatra eszembe jutott Kolonna tanár úr, aki már megmondta nekem a magáét, megmondta, mire viszem, ha így folytatom, ilyen slendrián módon, anyámat is láttam villanásnyi időre magam előtt. Úristen, mit mond majd anyám, ha kirúgnak a gyárból. Ezért küldte ő a krumplit hetente a kelenföldi főbérlőnek? Ezért? Most itt van, ezért. — Nem maga volt? Csípőre tett kézzel állt előttem a művezető, a gép meg csak rángatta a lábamat, ahogy le akartam venni a pedálról, mert annyira ijedt voltam. — Megkukult a szakika!? — mondta, de inkább kérdezte, és diadalmasan körülnézett sikere színterén. Köröttem hallottam a gépek suhogását, s ebből máskor azt is tudnom kellett volna, hogy senki nem nézett föl, nem hagyta abba mellettem a munkát a szőke sem. —• Idefigyeljen kiskomám. Maga hagyta benn a rongyot a köpenyben, vagy nem maga, a hétszentségit? Hát most mi lesz velem —• gondoltam. Nincs senkim ebben a nagyvárosban, meg haza sem mehetek a szégyenemmel, az szent, s nincs meg a tartalék rongyom sem, úgyis megtudja, ha megnézi. — Én ... — mondtam, s azt gondoltam, ha visszamennék a Kolonna tanár úrhoz majd innét, ő talán megértene, s elhelyezne egy másik helyre. Talán. —- Én voltam ■— ismételtem kiszáradt torokkal. — Idefigyeljen, maga dicső ifjúkoma. Tudja maga, kis barmocska, mekkora kárt csinált a népgazdaságnak? ■— Azt nem tudom, kérem, művezető szaktárs . . . —■ Szaktársa magának a ... tudja ki a maga szaktársa? 14
