Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy barbár élete (elbeszélés)

S aztán egyszercsak előtűnik ez az arc. Fény hull rá. Nőni kezd, mint a falra vetített portré. Először csak felismerik, majd mindenki ismeri, mert ismerni már-már kötelesség. Neve jelkép lesz, zászló.

Neve az újságok címoldalára kerül; tábornokok közt látják, politikusok ölelgetik. Mint egy sztár. — Ezrek rajonganak érte, százak követik.

Az ötvenes években vagyunk.

Egy baráber a csúcson.

Ezek azok az évek, amikor hozzá hasonló százak nevét kapta szárnyra a hír; százak és ezrek lettek máról holnapra diszfénnyel övezett eszményképpé.

Százötven százalék, kétszázötven százalék, ki tudja hány százalék.

Felajánlás, verseny, újabb felajánlás, s újabb győzelem.

Szalagcímek a lapok első oldalán. Haditudósítások — a béke frontjairól.

Frontáttörések.

Kitüntetések. Aki elöl halad, mindent megkap, amit ember megkaphat.

Méterek, tonnák.

Nincs megállás.

Követik, majmolják, irigylik, s jó néhányan gyűlölik is.

Régen volt

__

A fény kihunyt, a követők elszéledtek, elhaltak — az irigyek másokat irigyelnek. A baráber most zilál, féltüdővel szedi a levegőt. Hallása megromlott, egy kis szél is ágynak dönti. Nyugdíjas — pedig csak ötvenéves.

Szőlőt kapál, néha összejön egy-egy régi cimborával, s persze őrzi a megfakult érmeket, okleveleket.

Neve? A fiatalok számára mit se mond, a középkorúak számára is csak egy halványuló, távoli emlék.

Aki messziről látja, törődöttnek véli, talán csalódottnak is. Aki felismeri, azt kérdi magában: Megérte? Vajon megtenné-e újra? ...

Emlékek, sikerek, csalódások és érzelmek ötvözete ez az írás: egy baráber életének krónikája.

Vagy, ha úgy tetszik: egy portré. Egy ember arca a mieink közül.

S az ember, akiről szól: Molnár István. A ,,százméteres” Molnár, a .képviselő” Molnár, az „autós” Molnár ...

A baráber Molnár.

I. LOVRICS SZAMARAI A füst, a tűz szaga beteríti a völgyet.

A kopár domboldalon, jobbra István-akna karcsú vastornyától, lobogva, narancsvörösen ég a gyom. Alattunk, a falu főterén — ki tudja, milyen alkalomból —, tangóharmonika szól. A kertek már tiszták, a frissen ásott föld szépséges, derűs barnasága uralja a tájat.

Szabolcsafaluba beköszöntött a tavasz.

A fáknak még nincs zöldje, de a halomba gyűjtött gyümölcsfa-ágak, a veteményes ágyások nyílegyenesre taposott léniái, a mindent bearanyozó ezüst-tiszta fény már az újjászületésről beszél.

Az emlékmű talapzatán állunk, ahol minden év szeptemberében ezrek és ezrek gyűlnek össze. Csertető. Itt, ezen a helyen dördültek el 1937. február 24-én Noé őrmester csendőreinek karabélyai. Lent, a házak szinte úsznak a fényben. Felerősödik, majd elhal a harmonikaszó. Motorkerékpár berreg. Az út jobbra, mel216