Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - Leskó László: Simon István József Attila jelentőségéről
hogy ... izé ... nem gyut másra. Hanem egyszerűen (...) egy sor, és az tökéletes, a világirodalom egyik legnagyobb képe. Vagy mit várjunk akkor attól az idős embertől, ugye, aki egy életen keresztül dolgozott, holott József Attila kortársa volt, de hol volt ő akkor a betűktől! Ha azt olvassa, hogy „makacs árulás tolja a világot maga előtt, mint bányász a szenet” akkor egyszerűen nem érti a makacs árulást, meg a bányászt a csillével, hogy hogy kerül össze. Holott egy zseniálisan nagy kép, mer’ képpel ki tud egy nagy filozófiai igazságot mondani. Szóval én a költői logikát (...) ilyen értelembe’ is gondolom. És ezek a fiatalok már pedzik; már pedzik és a velük való beszélgetés — mondom — megnyugtatóan hatott, hatott, éppen azér’ mer’, ha olykor nem is tunnak eligazodni — de ki tud eligazodni egy kortárs lírájában? hát ilyen nincsen! — irodalomtörténészek, kritikusok se tunnak, mi se tudunk. Hiszen sose tudjuk, hogy az idő mit igazol és mit kérdőjelez majd meg. Ugye; éppen József Attila életműve példa rá, hogy József Attila idejébe’, ha tartottak volna szavalóversenyt, akkor nem József Attilát szavalták volna az akkori fiatalok, hanem-a verbalizmusáról és az álszocialista jelszavairól Mécs Lászlót, mer’ valljuk be, hogy akkor százezrek vették meg Mécs Lászlót, amikor József Attilának a Nagyon fáj kötetéből nyolc példány kelt el egy könyvhéten. Ez önmagában is mutatja, ugye? — Cserépfalvi dugott el néhány példányt. — Igen; hazudott neki, ő maga úgy csinált, mintha vették volna és dedikál- tatta „fal” nevekre. Na, ilyen értelembe’ az időt, sajnos nem lehet átalakítani. Ma se tudjuk, hogy az ítélkezésünk nem tompa-e vagy éppen nem rosszul reagálunk-e. — Németh László is félreértette József Attilát. Pedig ő aztán igazán kevés embert ismert félre. — Igen, de akkor volt egy — hogy mondjam? — nagy vonulat, amiben benne volt Európa és benne volt az a fajta népiesség európai értelembe’, amit Illyés képviselt. És ebbe akkor — a Németh László-i koncepcióba — nem fért bele, mer’ Németh Lászlónak ez a játékos József Attila, ez a kissé frivol képekkel dolgozó József Attila egyszerűen — hogy mondjam? — „nem ment a fülébe”. József Attilát ő később teljesen rehabilitálta önmagába’, dehát ő volt olyan nagy egyéniség, hogy nem gyakorolt önkritikát. Hát én magam is beszélgettem vele; tudom jól, milyen nagyra tartotta aztán később. De abba’ az időbe’ ugye, egy kalap alá vonta Berda Józseffel, aki szintén kitűnő költő volt. De nem érezte őket nemzeti jelenségnek, holott, mint kiderült, József Attila valóban a legnagyobb nemzeti jelenség volt, mint költő. Ugye, de hát az egész 30-as éveknek ez a kettős könyvelése, hogy egyik oldalon a „polgári humanista” — mármint pozitív értelembe’ — a másik oldalon a „népiek”. És a Németh László egy ilyen közép-európai koncepcióba gondolkozva inkább az Erdélyi, Illyés-féle népiekre tette a hangsúlyt. Ezt a kettőt tartotta a legjelentősebbnek. És természetesen Sinkát is, a maga módján. Valamivel lejjebb. És tulajdonképpen ő nem is támadta meg József Attilát, csak nem értette! Nemcsak ő nem! Hát mondj még egy embert, aki igazán értette József Attilát! A halála után aztán kezdtek kap- konni, és ugye, rájöttek arra, hogy milyen nagy költő volt. Hát maga Babits is a halálos ágyán írta le egy cédulán, mer’ nem tudott beszélni és ott beszélgettek róla, hogy hát odaírta, hogy „nagy költő volt”, ugye? Egyetlen ember tudta, hogy nagy költő: ez Kosztolányi Dezső volt. Ez nagyon érdekes, hogy a legpolgáribbnak nevezett költő érezte meg a proletár József Attilában a zsenialitást. — Miért aktuális ma József Attila? — (...) Nagyjából el is mondtam én itt, hogy én azér’ tartom aktuálisnak, mer’ 199
