Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Takáts Gyula: Martyn Ferenc: Berzsenyi rajzai
képzőművészet TAKÁTS GYULA Martyn Ferenc: Berzsenyi rajzai Berzsenyi műve a végsőikig csiszolt tökéletesség. Tökéletes, tehát mindig időszerű. Fojtott és megzabolázott szenvedélye: állandó parázs... Verssorai: ösz- szeszikrázó, egymást feszítő és szívünkig világító szavak ... Versszakai: a gondolat, a zene, a képzelet és kemény ihlet klasszikus szerkezetei. Költői műve életünknek és világunknak — amely szavaival élve „tündérváltozatok műhelye” —, ihletűje. így együtt e mű fegyelmével és építkezésének „energiás” szavaival, saraival és versszakaival példa az alkotásra és az életre. így volt és ma is az, és mindenkor ültetője is lesz az egyetemes igényű magyar művészetnek, lamelyíben, mint „A poézis hajdan és most” című versében mondja: „csak egy az igaz, nagy és jó”. Ebben az utolsó, mintegy testamentumot tevő költeményében e három fogalom, „mosolygó jeleimének” vallja a SZÉPET amely lírai fogalmazásában „mint a szerelem játszi gyönyör kezén” folytatja az ÉLETBEN a teremtést... Szavaival: „Szívből szívbe gyönyört zengve s vidám erényt”! — Vagy talán ne így vegyük Kodály Berzsenyi-ihletét a zenében és most itt a Rippl-Rónai Múzeum falain Martyn rajzaiban? . . . Ezt a 47 lapot, amelyéken a Berzsenyi-mű igézetében és idézésében a „poézis ujjai” rajzolják ábráikat. Martyn tolla nem véletlen talált a nilklai SZÁRNYRA. Nem véletlen ébreszti a mű szellemét és alkotójának emberi alakját: a nemesen egyszerűt, a törvény-szövegűen tiszta szavút, a „használni és nem csillogni” „mezei emberét”, a „nemzetről aggódót” és „a szent poézis és a dicső erény” ébresztőjét. Verseiről szavaival szóltam és íme, ami naggyá teszi azokat, itt látjuk mintegy tükörf ényben e lapokon. Itt a mértéket, tömörösséget, a tökéletességre törést... A szép és jó náiklái méltóságát... A költőt gyötrő ihletet... A megszemélyesített .titkot... A fékentartott pegazust és lovasát, aki ugyancsak tud a „gyors paripán leragadva szökni” ... E rajzok egyik legszehbikén a költő „Felolvas önmagának”. A líra szavára figyel az alkotó ember!... És Martyn is, és mindannyian egy ilyen jelenés •— a való fölé nőtt szellem —, Sappho és Horatius-ig fénylő kettős ragyogását érezzük e tiszta rajzokról. Ugyanazt mint a nagy Berzsenyi-versekből ... A megszemélyesített nilklai magány néha családban lírai hanggal, másutt mint a teremtés lázának kegyetlen szelleme kísért.. . E végtelen horizontú időt és kultúrát idéző Berzsenyi mű gondolati elvontságával sem véletlen, hogy Martyn művészetének ihletője lett. Múzsái tüze, ereje és tökéletessége, — amelyről első soromban szóltam —, úgy vélem, Martyn Ferenc ébresztése után mégintoább ihletője lesz jelen és következő művészetünknek. 163
