Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Kastélyok a szocializmusban
„Vép-Űjváros” hivatalos neve: Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet. Ezerkilencszázhatvankettő őszén kezdődött a „honfoglalás” : az intézet akkor települt át Pápáról. Idézzük a korabeli krónikást: „A kis Borza patak Vépen valamikor régen a gróf úr parancsára szigetként vette körül a kastélyt és parkját. Vize hideg büszkeséggel csillogott, úgy, ahogy egy olyan patakhoz illett, amelyik kiváltságos lények gyönyörűségére tavat alkothat, szigetet képezhet, idilli hangulatot teremthet. Aztán széttört a terelőgát. .. A Borza dühös morgással visszatért eredeti medrébe. Méltatlankodva locsogott, fecsegett keserű sorsáról, amely arra kárhoztatja, hogy egyszerű, falusi patakként fusson el a romosodó, elhanyagolt kastély mellett. Lehet, hogy csak vádaskodom, de azt hiszem, a vizek találkozásánál hencegve csacsogott büszke múltjáról és visszasírta a régi szép időket. A Borza patak nem tudhatta, hogy minden az embereken múlik.. A nyár végén, emberek jöttek, köribe járták a düledező kastélyt, -az elhanyagolt gazdasági épületeket, taposták a portól füstölgő utakat. A ma visszanézők emlékeznek még rá, milyen komor volt -akkor az ide érkezők tekintete. Nem sakkal később vontatók -dübörögtek át a falun, a kis patak hídján. S napokon át nem -szűnt a dübörgés. Ideiglenes szálláshelyekre költöztek ,a tanárok, az oktatók, a gépek egy részét a szabadban helyezték el, az -intézet 85 millió forint értékű felszerelésének javát Szombathelyre szállították. A következő őszön már itt kezdődött a tanítás. Az írott szó megbízhatóbb a legélesebb emlékezetnél, ezért idézzük újna a krónikást: „Késő este, zuhog az eső, s jön a hír: két vagon salak érkezett. Akik tanulnak, félre teszik a könyvet, akik már ágyban vannak, lerúgják magukról a takarót, munkaruhába bújnak, veszik a lapátot, s indulnak a vágányokhoz. Előfordul, hogy valamelyik társukat kímélni akarják, s nem szólnak neki. A múltkoriban például a Sánta Gyula (mérnök, feleségével, öt gyermekével él itt) éjszakai nyugalmát szerették volna megóvni, mert úgy látták, hogy túlhajtja magát. Rejtély, mi módon értesült az újabb szállítmányról, de egyszer csak ott lapátolt ő is a többiek között. Barancsi Zoltán gépészmérnökről pedig azt mesélik, hogy vagy két hete szombaton többször hangoztatta, hogy most már igazán fáradt. Holnap ágyba marad és alszik egész nap. De vasárnap reggel a kifogyhatatlan energiájú Harsányi Lajos igazgató hét órakor megzörgette ablakát, s nevéhez métán harsány hangon és igen vidáman a következőket kiáltotta be: — Egy vagon gerenda... Este hatig rakodtak. Hiába, embernek és gépnek mielőbb megfelelő fedél alá kell jutnia. . . ” Aki ma jár itt, semmit se sejt erről a küzdelemről. A hajdani Erdődy rezidencia ma az ország legnagyobb mezőgazdasági szakmunkásképzője. Évente 600—700 ifjú szakmunkás lép ki az imltézmény kapuján, az itt tanulók száma azonban ennél jóval több. Az iskolarendszerű szakmunkásképzés mellett munkaviszonyban, illetve szövetkezeti tagsági viszonyban álló dolgozók is tanulnak itt. Az intézet rendszeresen segíti a vállalatok, gazdaságok, mezőgazdasági termelőiszövetkezetek munkás továbbképzését, tanfolyamokat szervez a szak- és betanított munkások továbbképzésére. Speciális technológiák és géprendszerek megismertetésére gyakorlati oktatást vállal más szakoktatási intézmények kérésére. Különleges feladatai közé tartozik, hogy az oktató—nevelő munka fejlesztésére együttműködjék a szakterülethez tartozó intézményekkel, sőt kutatási célcsoportot szervezzen a tedhmilkai színvonal emelésére, a leghatékonyabb módszerek kidolgozására és bevezetésére. 142
