Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 2. szám - Farkas Imre: Hétvég (elbeszélés)

kétharmada fekete, Afrikából és a déli szigetekről származott ide, a többi főleg angol és portugál. Vonat nincs, az utak szűkök, és kicsinyek az autók is. Mindenki motorfoieiklin jár. Ezt csináltam én is. Félórai gyakorlás után nekivágtam. Rendszámtáblám — fehéren piros — jelezte, hogy látogató ül a nyeregben. Vigyáztak is rám — tekintve, hogy a kirándulókból élnek —, mint a hímies tojásra.”

— Várjál — ugrott fel Annus nléni. Addig elkeseredett szemmel, mozgó szájjal hallgatta a felolvasást, de már a következő pillanatban meg is lódult. Ilyen váratlan volt világéletében. Mindent kimondott, és azonnal meg is tette, ami eszébe jutott. A zöld szúnyoghálós léoajtón jól ki lehetett látni a szépen felmosott, vöröstéglájú udvarra, amelyre éppen hatalmas galambraj ereszkedett.

— Hess, hess, ti rondák! Fickó, kiskutyám, kergesd őket!

Az asszony, de idkább a fiatal kuvasz rohamára a hideg szemű, tarka csapat kelletlenül a levegőbe emelkedett. Annus néni megpaskolta a kutya oldalát, beakasztotta az udvarajtót, és iramodott vissza.

— Nagyon nem szívlelhetem őket. Eddig a csirkék eleségét zabáiták föl, most meg az udvart rondítják össze.

■— Tudod, volt így vagy hetven hibridcsirke. . .

— De nagyon szemtelenek ám, kedvesem. A fejemre szálltak, a kezemből verték ki a kosarat. Le kéne mérgezni őket az utolsó darabig! Na, olvasod már, kisfiam?

—■ Kellene, kellene... Mégiscsak galambok.

—- Én nem kímélném őket, de Antal bátyád nem engedi. Képzeld, kedvesem, nem tudok borsót nevelni. Ahogy bujkálni kezd, ráállnák egy-egy rónára, és végig kicsipegetik. De végesteien végig ám. Mégis lemérgezem őket.

— Dehogy mérgezed. Hogy holtig pörösködj a szomszédokkal?!

„Az egész úgy kezdődött, hogy többszörös tervmódosítás után sikerült ösz- szekerülnünk Irinával, társam a Lufthanzánál. Sok tervezgetés után végül Bermuda mellett döntöttünk, mert a Pan American társaság erre az útra adott kedvezményt. New Yorkban, ahogyan ez már lenni szokott, a pénteki induláskor esett az eső. Az indulás kitolódott, s az út rázós volt egy kicsit. Mindenre nem lehet vigyázni, a kávém kiömlött, az italomat azonban, jó Scotch^szóda volt, sikerült megmentenem. A reptér a kampó fokán van, ez a legrégibb része Bermudának. Valamikor St. George volt a főváros, ma Hamilton. Beültünk hát egy taxiba, és mert már este volt, rémülten figyeltük a „balrahajtást” a fővárosig. A Princess Hotelben foglaltunk szobát, állítólag Bermuda legjobb hotelje. Nem is volt baj vele, legfeljebb, hogy olyan, mint egy princess: igényes! Borravalók, ruhák terén megkívánja a magáét. Viszont, mert a légijárat alkalmazottai vagyunk, remek szobát kaptunk olcsón.”

Anti bácsi meglökte a könyökömet, s a pohárért nyúlt. Annus néni nem ivott velünk. Az addig ismeretlen és valószínűtlen Bermudára figyelt, amely azáltal lett pasztell színű valóság számára, hogy Eta meglátta. A kuvasz elnyúlva hevert a száradó téglákon. A diófa dús, tenyérnyi levelei erős illatot árasztva nyúltak el a napon.

Etát elvált asszonyként láttam viszont a szétzilálódott és átrendeződő kapcsolatok idején. A téglagyáriak, a majorosiak és a kisparasztok egy része megalakította a kommunista pártot. Futballcsapatot és színjátszóegyüttest indított a MADISZ és a SZIM. Az elbontott kastély tégláiból kultúrházat építettek. A húsig lenyúzott akácokból villanyoszlopoik sora készült. A lehetőségeire ismert falu egyre, másra küldte kollégiumokba, akadémiákra, különböző iskolákra a

121