Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 2. szám - Galamb Zoltán: "Mindenem azé, akinél van…"

Végkérését József apámnak adta át, mondván, hogy jelenleg őt érzi legközelebbi hozzátartozójának. És valóban hamarosan a következő szavakkal ajánlotta apámnak a megjelenő Szépség Koldusa című kötetét: „Galamb Ödönnek —• atyám helyett.” Atyja helyett, akit jóformán csak hírből ismerhetett, mert eltűnt, mielőtt igazán megismerhette volna. S a dolgozat Hannibálról szólt, akinek származása szintén homályba, legendába veszett, de akinek apja már születésekor nagy jövőt jósolt, azt, hogy meghódítja Rómát. József Curriculum vitae-jáiből tudjuk, hogy születésekor apja azt álmodta, hogy fia lesz, akire nagy hivatás vár, s ezért nevezte el a világhódító — még Rómát is fenyegető — Attiláról. S azt is tőle tudjuk, hogy később Öcsödön milyen fájdalmasan érintette, hogy nevelőszülei azt állították, Attila név nincs, és ezért Pistának szólították; úgy hatott ez rá, mintha létezését vonták volna kétségbe.

A jelek arra mutatnak, hogy akkor Makón öngyilkossági kísérletére előre készült, cselekedetét alaposan megfontolta. Tettét a szeretethiánnyal tudta csak megokolni, és egy dolog tarthatta csak vissza — mikor apám megölelte és megcsókolta — a szeretet.

Bizonyára a pszichológusokra kellene bízni ennek az esetnek és ezeknek a szempontoknak a vizsgálatát, de máris jogosnak érzem azt az állítást, hogy József akkor valójában nem is meghalni, sokkal inkább élni, sőt mindannyiunk nevében is élni, és demonstrálni akart: nem élhet az ember embertelenségben.

Az 1937-ben bekövetkezett tragikus halálával kapcsolatban is felötlik a kérdés: öngyilkosság volt-e valóban, vagy baleset? Az ember azonban ma már legfeljebb azt nem tudja, hogyan tragikusabb. A makói öngyilkos kísérlete alkalmával megfogalmazott végakarata mindenesetre egyre inkább beteljesedik. Mindene azé, akinél van.

Szurcsik János: Kaszás

113