Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 1. szám - SZEMLE - Laczkó András: Illyés Gyula újabb drámái

figurája, akinek életeleme a lustaság, a közöny, a dráma megoldásában frigyre lép a munkával.

A drámaíró iránymutatásához híven a művekben elsőként az eleven embert kell látnunk, megérteni cselekedetei rugóját. A kötetnyitó dráma főhőse egy kis közösség létéért küzd — sikertelenül. Perella utolsó mondataiban átkozza a jövőt, szidalmaival zárul a dráma: ,,A »sors« is? Az a legpiszkosabb szó. A leg- megalázóbb. A legembertelenebb. Mert még istentelen is — minden isten nélkül való! Az idő? Vagyis a »jövő«? Az igazságtevő »utókor«? Az a legkezebb ringyó. Mindig a győztes alá fekszik, és neki szül gyereket, csókolnivalót, édeset; mint az élet!” Ezeket kellett mondani, mert annak ellenére, hogy erős, tiszta, becsületes ember, gondolkodó, előrelátó lovag — mégsem tudott mást tenni, fogcsikorgatva tudomásul venni egyéni sorsát, megadni magát és az általa vezetett közösség életét a végzetnek. Azt sugallná ez, hogy az egyén tehetetlen a sorskérdések megoldásakor? Hogy a kis népnek, ha nem tud, nem akar megalkudni — szükségképpen pusztulnia kell? A kérdésekre Taxner Ernő a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkönyvében (1972) úgy válaszolt, hogy a nemzet-pusztulás problémáját tartja az egyik lényeges gondolatnak a Tisztákban, s emellett az emberi élethez méltó eszmények meglelésének útját. Igaz, az írói utalásokban ezek is szerepelnek, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a drámában a hős több lehetőséget kap a neki és közösségének kedvezőbb megoldásra; választhat. S szerintem ebben, a választás lehetőségében van az újabb drámák csaknem mindegyikének kulcsa. Mert a választás — ha csak egy mérlegelés erejéig is — alkalmat teremt a cselekvésre. Ez a válasz a feltett kérdésre; az egyén — és a közösség is — önmagában felelős sorsáért, mert cselekedhet, választhat. Akkor is, ha ez a körülmények következtében végletes; élet vagy halál.

A választás lehetősége nem ilyen végletes a Bölcsek a /ónban. Itt az Elnöknek a múltat képviselő Tanár és a jövőbe néző Mérnök egymással való szembeszegülését kell békítenie. Látszólag az Elnök áll a középpontban, ő irányít, nyugalmával ő old meg problémákat, elsimítja az ellentétet. De szavaiból nagyon hamar igazolódik az a mondat, amit az író a dráma címe után írt: „tragédia tréfában elbeszélve”. Azért komédia, mert az eleven embert tételek helyettesítik. Az Elnök a nyugalom, a mindent jobban tudás fensőbbségét. a szócséplés irgal- matlanságát testesíti meg. A vezetőt, aki nem mer önállóan dönteni, s ráadásul megvesztegethető. Androsz, a beatnik, a fiatalokról gyakran elhangzó tételt kelt életre, a lustaságot, a közönyt, amiről menyasszonya, a munkát megtestesítő Mtaia így beszélt: „Lassanként mindet csak a lógás, az idétlen röhögés, minden szép dolog kifigurázása” érdekli. Egymásnak feszülnek ezek a tételemberek, de ebben nem a konfliktus érdekes, hanem a vita, pontosabban az a tanulság, hogy minden szemben álló nézet feloldható, ha másként nem, a valósággal szembesítve. Vagyis a kérdésre, amit a drámaíró önmagának tett fel, hogy lehet-e a munka az öröm, a boldogság forrása, a megoldásban azzal válaszolt, hogy az értelmetlen szócséplésen győzedelmeskedik a munka és a valóság. A Bölcsek a fán — mint a kritika megállapította — a magyar iskoladráma hagyományait folytatja, vegyítve a Moliére-i vígjátékkal. Moliére komédiáit egy ember negatív tulajdonságainak felnagyítására építette. Illyésnek ebben a drámájában ez úgy mutatkozik, hogy ő tételeket nagyított fel.

Némiképp módosítva igaz ez a Bál a pusztánra is. Az alapkonfliktus, a népies-urbánus különbség olyan változatban jelenik meg, hogy a hatalomnélküli pusztaiak miként játsszák ki a hatalmaskodók szerelmi erőszakoskodását. Most említem, hogy a szerelem a kötet mindegyik drámájában szerepel, leginkább

84