Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 1. szám - VITA - Németh Mihály: Levél a Szerkesztőhöz

a formájában majdnem használhatatlan. Nem segít a vers megértésében, inkább árt annak. Vagy talán az elmúlt több ezer év alatt nem fejlődött odáig az emberiség, hogy egy bonyolult szerszámot készítő szakmunkás megértse a forradalmi költője verséhez készített illusztrációt? Hol lehet a hiba!? Petőfiben nem, a szerszámkészítőben sem, mert lefizette a 28 forintot, mondván, hogy elolvasom ezt a verset, és megnézem hozzá a képeket. Így marad a képíró, aki olyan művet készített, amit nézni lehet, de látni, abból profitálni már nem. Bartha László szerintem elkövette azt a hibát, hogy öt-hat embernek illusztrálta a verset. Ezzel nemcsak a közönség ellen vétett, hanem Petőfi szellemét is figyelmen kívül hagyta.

Hogy egy könyv olcsó, az még nem jelenti azt, hogy megéri az árát. És azt sem, hogy érthető illusztrációk vannak benne. Ha elolvassuk hozzá Solymár István 16 forintos könyvét, akkor sem érthető. A könyv kiadójának ez a „ki- rukkolása” szerintem egyáltalán nem sikerült. Ha a görögök is így absztrahálták volna műveiket, mint Bartha, akkor azzal a sok kiszántott szobortöredékkel a paraszt legjobb esetben is csak a háza falát erősítette volna. Vagy Budán a Várban, a közelmúltban előkerült páratlan értékű szobormaradványok mentek volna valahova töltésnek a faltörmelékkel együtt.

Azt hiszem, ha az embert, vagy az emberi arányokat kirekesztik a művészetből, egyszerre megvan a baj. Elképzelhető könnyen, hogy ha a művészet ilyen tempóban „fejlődik”, mit szánt ki az utókor a mi időnkből.

Ha Rózsa Gyula olyan „befogadói alázattal” bogozta volna ki Virágos Mihály levelének valódi értelmét, mint amilyennel Bartha László illusztrációit magyarázta, akkor meg kellett volna látnia, hogy Virágos Mihály vagdalkozásai mögött van valami ordítóan igaz. Például a kultúrpolitikáról. Mert kultúrpolitika-e az, ha Petőfi népe, és ebbe a Virágos Mihályok is bőven beletartoznak, nem érti meg a költő verséhez készített rajzokat? Szerencsére, én egy percig sem hiszem, hogy ezt az állapotot a közönség és a művész hozta létre. Ez a „politika” a művészet irányítását magukhoz ragadó kritikusok, és az olyan művészek közös „alkotása”, akik szándékosan összetévesztik műveik felfokozott absztrahálását azoknak érlelésével, mélyítésével. Az előbbi a könnyebb, de a veszély óriási, mert a jószándékú közönséget teljesen kirekeszti.

Szeretem Bartha képeit, de csak addig, és ezen ne csodálkozzon senki, ameddig megértem. Nem vagyok hajlandó Rózsa Gyula receptje szerint a múltba visszamenni, és az álmodozó korábbi műveit tanulmányozni azért, hogy megértsek egy Petőfi-illusztrációt! Solymár István könyvét elolvasom Bartha Lászlóért, de nem azért, hogy megértsem a legutolsó képét. Rembrandt vagy Tiziano öregkori festményei ugyancsak megállnak a saját lábukon, s ha mégis visszalapozunk a korábbi művekhez, azt egészen másért tesszük.

Rózsa Gyula nagyon jól tudja, hogy a Virágos Mihályok soha nem fognak Bartha említett művéig eljutni, mert oda nem is vezet út! Nincs honnan, és nincs hova. Kifejezési formája már nem kifejezési forma, csak egy nagyon érzékeny ember ellenőrizhetetlenül szubjektív játéka. És ha valamilyen csoda folytán Virágos Mihály e körön belül jutna, ugyan mit kezdene vele? Az a zárt világ már csak Bartha Lászlóé és senki másé. Petőfié meg semmiképpen.

Kedves Barátom! Végül elnézést kell kémem, hogy ugyanúgy vagdalkozom, mint Virágos Mihály. Ügy látszik, a „szerszámkészítő” bőrömből még nem tudtam kibújni egészen. Nagyon bízom azonban abban, ha ez meg is történik, az alapállásomon már nem változtat.

Barátsággal üdvözöl: NÉMETH MIHÁLY

82