Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Három évtized

bevonultunk Sárvárra a főjegyzőhöz, hogy igazságot szolgáltassunk. Pécz Géza, Szalay Mihály alakították meg a pártszervezetet. Köztünk volt Kondics Lajos bácsi is, aki még Franciaországban ismerkedett a mozgalommal.

— Ügy tudom, járási párttitkárként dolgozott a felszabadulás után.

— Karácsony körül elküldték iskolára. Szilágyi Bélát és az akkori megyei vezetőket hallgattam. Volt egy pipás ember is, élvezetesen adott elő, gyönyörűség volt hallgatni azt az embert. Az Ady Kultúrteremben vizsgáztunk. Hogy miről? Ki tudja már. Arra emlékszem csak, hogy a vizsgáztatók gratuláltak. Azt mondták: az volt benne a legjobb, hogy szívből mondtam mindazt, amit mondtam. Egy hét múlva kineveztek a körmendi járás élére párttitkárnak.

— Mire emlékszik ebből az időből?

•—■ Rengeteget gyalogoltunk, meg éheztünk. Hét elején elindultam és csak a hét végén kerültem vissza a járás 42 községéből. A földosztás, a házhelyosztás, az ehhez hasonló ügyek foglalkoztatták az embereket. Nekem ezekben is igazságot kellett osztanom. A kommunista pártnak volt a legkövetkezetesebb véleménye e kérdésekről. A pénznek akkor nem volt értéke, amikor megkaptuk, már semmit sem ért. Azt mondtam Ilonka néninek (a pártbizottság munkatársa volt), vegyen rajta egy kiló körtét. Éppen annyit kaptam érte. Azt aztán megettük. Örültem, ha valahol valaki megkínált egy harapás kenyérrel.

— Szívesen emlékszik erre az időre?

— Nagyon. Annak ellenére, hogy sokat nélkülöztünk, életem egyik legszebb fejezete volt ez. Annyi, de annyi energia fűtött bennünket, hogy nem éreztük a nehézségeket. Néha veszélyes helyzetbe sodort a politikai munka. A koalíciós pártok is erősítettek a maguk módján, feléledt a reakció .. . Szóval volt ok hadakozásra. Vasalján például az egész pártszervezetet fel kellett számolnom, mert kiderült, hogy a pap irányítja. Nádasdon, Iváncon s még néhány faluban alakultak olyan pártszervezetek, amelyekre lehetett építeni. 1946 augusztusában áthelyeztek egy még nehezebb területre: az őriszentpéteri járás élére. Itt együtt dolgoztam Országh Lászlóval, akit egyszer a koalíciós ellenfelek belekergettek a Rábába.

— Mivel közlekedtek?

— Gyalog. Akkoriban még biciklink sem volt.

— És győzték?

— Alig múltam húszéves ...

— Sorolja fel, mi mindent csinált még 30 év alatt.

— 1947-ben a Megyei Földhivatalhoz küldött a párt. Régi vitéz urakkal dolgoztam itt együtt. Később megbíztak azzal, hogy számoljam fel a Mezőgazda- sági Kamarát, és szervezzem meg a Mezőgazdasági Igazgatóságot. Szép munka volt ez is. A DÉFOSZ-szal együtt szerveztük a termelőszövetkezeteket, tompítottuk a kulákság előretörését. Egyszer egy faluban azért kellett erélyesen fellépnünk, mert a kulák szinte állati sorban tartotta a cselédeit. Istállóban háltak, emberhez méltatlan bánásmódban részesültek. Pedig akkor már győzött Magyar- országon a proletárdiktatúra.

— S mi volt még?

— Negyvenkilencben mezőgazdasági szakiskolára vittek. Aztán rövid ideig egy hasonló iskolának lettem az igazgatója. Békési kucsmás parasztoknak magyaráztam a gazdaságpolitikát. Celldömölkön a járási mezőgazdasági osztály vezetését bízták rám, majd néhány éven át a néphadseregben teljesítettem szolgálatot. Tiszt vcltam. Megbetegedtem, leszereltek. Újra a tanácsi munka adta vissza az életkedvemet, ötvenhatban a karhatalmat szerveztem, ötven59