Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Galambosi László: Lepkekirály

mintha el is szabadult volna a mindent „képesítő” verbális készség. Láthatóan (a szó szoros értelmében) minden egyszeriben képpé bomlik, indázva szövődik, s a képi szövevény egy pillanatra kelepcét, nehezéket is kényszerít a versre. Gyermekverseiben sem a kópmyelv „szecessziója”, sem valami visszafogott szikárság nem fenyegeti. Költői nyelvének érzéki dekorativitása, Galambosi legjobb formáló aránya érvényesül.

Mesei hangulatba vonja, elvarázsolja a valóságot, hogy annál pontosabban ütköztesse, mérkőztesse a valóság lappangó, ugrásra kész erőit. Veszélyt, tendenciát, szinte törvényt fogalmaz pár mesemotívum végleges rajzával. A négysoros egyike a kötet legszebb, legmélyebb és legjellemzőbben Galambosi-teohniká- jú verseinek:

Mécsesfejű kakasokat hajtottam az éjszakába.

Villogott a bokrok mögül fiókakirály koronája.

Néha „mese a mesében” a többszörös mese-áttétel, sőt egy ismert mese „ellenmozgása”, tehát- antimese. A Gömböc itt nem világi aló^potrohos, hanem maga is

pirulva fogyni kezd, akár az éjszaka fekete késével átmetszett hold-gerezd.

Ezek nem tekinthetők poétifcailag egyismeretlenű egyenleteknek, nagyobb a képzeleti-asszociatív mozgásterük. Nem a hagyományos körülrajzolható tematikusság itt a megjelenítés, az akár festői leírás lényege, hanem a képvilág polifónikus beszéde. Ezt a kópdúsító eljárást követi az olyan racionálisan állatmesei ötletvers is, mint a Zebracsík. Itt a képtelen természetrajz (persze nagyon is képszerű nyelven) az állattan, a közlekedés és a divat hármas szemantikai metszőpomtján bomlik ki, s meglehetősen mulatságos felhangokat hallat.

Galambosi tollát sokkal inkább a meremgő-áhítatos szépségkutatás vezeti, mint valami harsány humor. Mégis mindenütt átcsillannak a humor színei (Somfordálva, Zebracsík, Malac, Kalap). Néha szinte a rátótiá- dák „szent együgyűséget” kinevettető iróniája ömlik el a mese találóan adagolt fokozatain (Csalánsátor).

Szokványosnak tűnő témamotívumai közül talán csak a December maradt megoldásában is rutinszerű, a többit képes új nézőponttal, sajátos vershelyzettel megújítani (Tücsök, Méhek). Ezek közül a Kérdező azért is érdekes, mert képileg kevésbé zsúfolt, mint a Galambosi-vers általában. Hagyományosabb felelgető lenne, ha megkapnánk az elvont „madár” válaszát, de éppen ez a puszta rákérdezés érdekes.

Valóságelemeinek vonulatából kirajzolódik valami a régi és új falu átmenetéből, a határhelyzetek mozgásából (Köcsög, Koráníkelők, Haj- nal-ág, Istálló). A falu képeit szinte cikkanva villantó verscsoport ez, egy-egy éles munkamozdulatban, szerszámok-tárgyak kontúrjaiban ott munkál a „vándor idő”.

A harmincöt versből tizenkilenc nyolcsoros vagy annál rövidebb. Galambosi ritmikája, rímgyakorlata a zenei és a képi fölerősítő egységét valósítja meg. A myolcsoroson belüli csoport a hangsúlyos ritmus zárt versszerkezeteibe illeszkedik. Csillá- mos állóképei, tündökletes vagy el- lentétező sejtetései (Villogó, Favödör, Kút) kimozdíthatatlan formára találnak bennük. Kitűnő a Köszöntő megoldása: füzérszerű, barokkosfolklóros, igazi Galambosi-lelemény, a vízió bársony fényeivel.

(Móra Kiadó, 1975)

CS. NAGY ISTVÁN