Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - SZEMLE - Ferenczi Zsuzsanna: A "Korunk" 1975 első félévében
sítése. Az 5. számban több cikk emlékezik a 350 éve született nagy polihisztorra. Különösen érdekes Csetri Elek írása: Gazdasági kérdések Apáczai műveiben. Áttekinti az erdélyi és magyarországi gazdasági irodalmat, majd elemzi Apáczai Enciklopédiájának mezőgazdasági és közgazdasági nézeteit, melyek a 17. században a leghaladóbbak voltak. Az ünnepi szám tartalmaz egy részletet Binder Pál és Vogel Sándor tanulmányából: Társadalom és művelődés a XVII. századi Apácán. A szerzők —■ elsősorban levéltári források alapján — vázolják fel azt a társadalmi és művelődési környezetet, melyből Apáczai kiemelkedett. Bár a Korunk minden számában a laphoz illő színvonalas illusztrációkat talál az olvasó, e szám mégis kiemelkedik ilyen vonatkozásban, többek között tartalmazza Kós András drámai erejű Apáczai című faszobrának reprodukcióját. Szintén Erdély múltjával foglalkozik — a hajdanvolt Zaránd megye, szülőföldje történetével — Bányai László. Ötven év után tér vissza, hogy Elsüllyedt megye című szép cikkében (8. sz.) az erdélyi Érahegység több ezer éves történetét és saját gyermekkori élményeit egy emlékező írásban foglalja össze. A Korunk megindulása óta feladatának tartja a hagyományok ápolását, és mindig a közeledés jegyében foglalkozták a közös román—magyar múlt meg- ídézésével. E célkitűzés eredménye Binder Pál tanulmánya a 4. számban: Magyarok és németek részvétele a Horia vezette 1784—85-ös felkelésben. Mint a szerző írja, a magyar és román polgári történetírók egyoldalúan ítélték meg a Horia vezette felkelést. Nem hangsúlyozták osztályjellegét, feudalizmusellen ességét, a mozgalmat az egész magyarság ellen irányuló lázadásnak minősítették. A korabeli periratok, tanúvallomások, szemtanúk elbeszélése szerint sok szász és magyar résztvevője volt a felkelésnek, mely tulajdonképpen a bécsi udvar hamis ígéretei (a jóbbágyterhek megszüntetése) miatt tört ki. A közös múlt egy másik részterületéről, Mihai Viteazul és a székelyek kapcsolatairól ír Demény Lajos a Korunk 5. számában. A román fejedelem maga mellé állította a székelyeket — elvett szabadságuk visszaadásával. A szerző cikkében Mihai Viteazul küzdelmeinek katonapolitikai vonatkozásait helyezi előtérbe. A magyar—román kapcsolatok szorosabbra fűzésén írók, költők is munkálkodtak. Eminescu, a nagy román költő verseit is sokan és sokszor fordították magyarra. Csordás Elemér az 1—2. számban Nyolc és fél Esti csillag című tanulmányában a Luceafarul című elbeszélő költemény két versszakán keresztül mutatja be a századfordulótól napjainkig nyolc műfordító viaskodását a verssel, s egyúttal azt is, hogy Eminescu költészete milyen nagy vonzóerőt gyakorolt a magyar költőkre. A nők nemzetközi éve alkalmából a 4. és 5. szám közli Nagy Olga szociográfiai jegyzetét Lányok és asszonyok Udvarfalván címmel. A szerző azt tűzte ki célul, hogy a paraszti közösségek asszonyainak sorsában bekövetkezett változásokat vizsgálja. Ezeknek a változásoknak előhírnökei voltak azok a „függetlenségi törekvések”, amelyeknek eredményeként ma már a fiatalasszony nem költözik férje szüleinek házába — vagy ha igen, ragaszkodik a „külön konyhához”. Az önállóságot megalapozták azzal is, hogy a többnyire Marosvásárhelyen dolgozó férfiak helyett ők munkálják a termelőszövetkezet földjeit és a háztájit is. A már kereső gyermekek is erősítik a „mater familias” helyzetét — neki adják keresetüket, ő osztja be a pénzt. A szakmával; munkahellyel rendelkező fiatal lányok már nem mennek hozzá első kérőjükhöz, nyugodtan tanulnak, dolgoznak, míg „megkerül az övé, akit szeressen”. A párválasztás szabadsága, az ismerkedési lehetőségek bővülése kiszorították a vasárnap délutáni 573
