Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Böröczki Mihály: Anyám (vers)
BÖRÖCZKI MIHÁLY Anyám Otthagytuk messze kishugom, keménykötésű diplomát lóbálva járunk félúton, s vendégként hogyha néha lát, jöttünkre úgy csodálkozik kérő-maratsztalón, hogy itt nyolcvan kilométernyire harminc évemmel Bámulom nemi értve még, hogy ennyire fárad nem-fáradón azon, hogy szemmel, szóval, bármiképp óvjon, ha meg-megbotlanék. S gyerekkoromba villanok, végigfújja a szél nevem a házakon, az udvarok közötti játék-rejteken, s ahogy hangjára ismerek rámjczanul, hitetlenebb konokabb lett a férfikor. Szokásból inti már fiát, bizonytalan a szó, s mikor csöndem vitázza válaszát megérti: örökség a dac. S ami a legtisztább marad, ami a legnagyobb erő, apnit csak körülír a szó, szemébe gyűjti össze ő, éppencsak föl-fölvillanó, s bár észrevétlenül lapul, jelen van óhatatlanul. 532
