Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Alexandr Juzökajn: Menyegző (regényrészlet, P. Kelemen Angéla fordításai)
— Nem kell odafigyelni! Miért bántasz engem? — Ej, bolond vagyok, nagy bolond! — korholta magát Szemen. — Milyen nagy bolond vagyok. Téged, pont egy ilyent... — Tudtad, kit veszel el. Ha én eltitkoltam volna, ha becsaptalak volna, akkor becsmérelhetnél. Nincs nekem előtted semmi bűnöm. — Ekkora szégyent! Ilyen gyalázatot! — Korábban kellett volna meggondolnod, most már késő — zokogta a megbántott Szanepa. — Elég! Ne bőgj! — szakította félbe Szemen. Elhallgattak. A fészerben sötét és csend honolt. A boldogság, melyről álmodoztak, messziről elkerülte őket, mint a vadkacsa, mely megérezte a vadászokat. Ha legalább nem hallotta volna Szemen az asszony dalát... A mézeshetek első éjszakáján — így mondják a marik —, egy szemhunyást sem aludtak. Szanepa félt, hogy férje elkergeti. Faluszerte pletykálni fognak róla. Akkor már jobb nem is mutatkozni az utcán. Hogy rejtőzzön el az emberek szeme elől? Szégyenkeznie kell minden szembejövő előtt. Elfelejted ilyenkor azt is, hogy a világon jó emberek is vannak. Őket is ellenségeidnek tartod. Nem, így nem lehet élni. Ha a férje megtagadja, a mostohája a bőrét is lenyúzza, rabszolgájává teszi. Miért van ez, hogy az asszonynak örökké több nehézség jut ki. Egyszer lépsz félre, aztán egész életedben szenvedhetsz. Szememnek sem könnyű. Mit tegyen? Váljon el Szanepától? Mit szólnak az emberek? Nincs kiút. Ügy érzi magát, mintha lőporos hordó volna, kész bármelyik pillanatban felrobbanni. Nem kell még egy kis szikra sem, elég egy szó, és olyant tesz, amit nemcsak az emberek, de ő maga sem fog megérteni. Nem fogja fel ésszel, hogy történhetett ez meg. A fronton minden parancsot habozás nélkül teljesített. Tűzharcba is bocsátkozott, részt vett a legveszélyesebb harcokban is. Szerencséje volt. Hozzászokott ahhoz, hogy ne sokáig gondolkodjon. A félelem, hogy ilyen fiatalt, szépet, ráadásul váltságdíj nélkül, többet nem talál, nem engedte sokáig töprengeni. Most meg nem érti, hogy tudott ilyen hirtelen megházasodni. Elhagyta a szerencséje. „Sorsunkat nem kerüljük el” — nyugtatják magukat egyesek. Mások nem türtőztetve magukat, egy csapással, mint a villám, tönkreteszik a családi fészket. Mi vár még rájuk, ezt még maga Szemen sem tudja. Fordította: P. KELEMEN ANGÉLA 506
