Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Kim Vaszin: Mari követek Moszkvában (elbeszélés)
KIM VASZIN Mari követek Moszkvában Akparsz, Kovázs és Janügin hajnalban értek az orosz határőrhelyre. Ezen a földön már nem kellett rejtőzniük. Hirtelen, mintha égből pottyant volna, a fáról leugorva előttük termett egy fehér subás ember. Füttyentett egyet, s az erdőben azonnal felhangzott a válasz fütty, s a fák, s hóbuckák mögül subás és meleg kaftános emberek jelentek meg. Az oroszok bekerítették Akparszt és társait, egy szempillantás alatt elvették fegyverüket és tarisznyáikat. — Atamánok! A tatárokkal kicseréljük őket a mi foglyainkra. Akparsz megértette, hogy tatároknak hiszik és túsznak fogják el őket. Erre nem számított. Akparsz tatárul kezdett beszélni, reménykedve, hogy az oroszok között lesz, aki tud tatárul. Azt azonban, hogy Kovára tudott oroszul, elhatározták, titokban tartják. Akparsz elmesélte, miért küldte őt a mari nép az orosz cárhoz, a fehér subás orosz pedig a maga nyelvén ismételte Akparsz szavait az övéinek. — Tehát követek — csodálkozott az egyik közülük. — Mi van ezen csodálkozni való? Bizonyára nekik sem könnyű a kán uralma alatt. Akkor már inkább a kötél, mint az ilyen élet — mondta a fehér subás. — Nekünk is csak bajt okoz a horda... — Ha nem volna az átkozott, nem kéne itt őrségben fagyoskodnunk! — Ügy tűnik, csak bennünk, oroszokban reménykednék — folytatta a fehér subás. — Na, mindegy, mi jó emberek vagyunk, s úgy fogadjuk a követeket, ahogy illik ... Akparszt, Kovázst és Janügant az őrhelyre vezették, aztán biztos, ami biztos, kísérettel Vaszil-várba küldték őket, abba az erődítménybe, amelyet húsz évvel ezelőtt építettek, Kazánytól kétszázötven versztányira a Szura torkolatánál, s a mostani uralkodó, Iván Vasziljevics apjának, a nagy Vaszil hercegnek tiszteletére Szurszki Vaszil-várnak neveztek el. A nap már magasan járt, amikor a marik megpillantották Vaszil-várát. A Volga mögötti dombon, a magas fal mögött a haranglábon arany kereszt ragyogott, feketélltek az épületek. ,,A városból még tán húsz versztányira is el lehet látni a Volgán túlra — gondolta Akparsz. — Jól megválasztották az oroszok az erődítmény helyét.” Akparszt elvezették a várparancsnok házába. A várparancsnok a követeket házi öltözékben fogadta: ingben-gatyában. Éppen csak kimászott a gőzfürdőből, és pihengetve áfonyalét szürcsölgetett. — Be akartok csapni — mondta lustán, miután kihallgatta Akparszt. — Ismerlek benneteket igazhitűek: ma égre-földre esküdöztök, hogy hittel fogtok szolgálni, holnap meg — hitvány kutyák. — Szerintem az igazat mondja a mari mirza — kapcsolódott be a beszédbe 486
