Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Pusztay János: Népköltészetből született…
PUSZTAY JÁNOS Népköltészetből született... Sok kincse van még -a világ irodalmainak, amelyek ismeretlenek, vagy nem kellően ismertek előttünk. E fehér foltok közé tartozik kislélekszámú rokon népeink irodalma is, bár e téren ismereteink az utóbbi időben egyre gyarapodhattak. A marik vagy cseremiszek, e jó félmilliós, Volga-parti nép folklórja és szépirodalma csak az elmúlt néhány esztendőben tárulkozott fel előttünk. Ez a megállapítás elsősorban a szépirodalomra vonatkozik. Népköltészetük ugyanis a mari nyelv egykori világhírű kutatója, Beke Ödön révén több (kötetben olvasható magyarul is, ám ez az akadémiai kiadás vajmi kevesek kezéhez jutott el. A nagy- közönség szempontjából ugyanilyen sors vár a nyelvész Bereczki Gábor és a népzenekutató Vikár László közös gyűjtéseinek eredményeit tartalmazó Chere- mis Folksongs című kötetre is, amely pedig a Függelékben a mari népdalok magyar nyelvű fordítását is tartalmazza. Szerencsére azonban egy-egy költői áttételen keresztül közelebb kerülnek hozzánk ezek az alkotások. Képes Géza nagyszerű Napfél és éjfél, Buda Ferenc Varázsének című antológiáiban, Weöres Sándor fordításaiban a költői műfordítások köntösében válnak közkinccsé. A mari népmesékből nyújt egy csokorra valót a Népek meséi sorozat mari kötete. Több más rokon népünk folklórjával, szépirodalmával együtt a mariké is jelentkezik a Tiszatáj 1972/2-es számában. Domokos Péter válogatásában. Legutóbb a Medveének című hatalmas terjedelmű és széles skálájú finnugor antológia közölt mari irodalmi szemelvényéket. Ezt a kötetet is Domokos Péter állította össze. A mari novellairodalomból pedig a Forrás című antológia (Erdődi József szerkesztésében) adott ízelítőt. A mari irodalom fiatal írásibeliségű irodalom, akárcsak a Szovjetunió kis népeinek zöméé. A XVIII—XIX. században teremtik meg az ábécét, de az első évtizedekben az irodalom kibontakozásáról beszélni nem lehet. Egy-fcét szótár, nyelvtan írása, majd a múlt század második felében vallásos kiadványok, ez az, ami a fiatal írásbeliséggel rendelkező népek nyelvének életképességét igyekszik ■—• a köznapi használaton túl is — bizonyítani. A műköltészet első zsengéi csupán a XX. század elején bontakoznak ki. A Volgától az Uraiig terjedő területen élő népek irodalmának — tán szándéka ellenére — a Kazanyi Tanítóképző volt éltető táptalaja. Kéziratos lapokat írtak a nemzetiségi — mari, udmurt, tatár —• diákok. 1905-től nemzeti nyelvű évkönyvek láttak napvilágot. Egy ilyen évkönyvben jelent meg az első mari vers, Csavajn Berek című költeménye. A fiatal írásibeliségű népek irodalmát könnyű korszakokra osztani. Az első periódus az első nemzeti nyelvű munka — általában bibliafordítás — megjelenésétől 1917-ig tart. Ez a néhány évtized a jelentkezés korszaka. A zsenge élet mintha az erejét próbálgatná, félénken emeli föl fejét. Aztán egyszeriben szárba szökken, s nyílnak első virágai. Még nem él meg azonban támasz nélkül. Még keresi az erőt, még nem önálló. A mari irodalom is így kezdődött. A klasszikus, Csavajn, első verse nemcsak irodalomtörténeti jelentőségű, hanem irányadó is. A honi táj, a természet szeretete tükröződik benne, mely elmélyül a népköltészet 483
