Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

zelmi rezonancia is kísérőül szegő­dik. A Versek a gyerekszobából négy verse talán a legismertebb a költő­nek ebből a versrétegéből: a gyer­mekdal-parafrázis Kicsi vagyok én a gyermek világbíró fogadkozásaival, valóságos szociális programjával („óriások palotáit elfoglalom én”), így ostromolja az emberke, a végső remény a gyermekszoba mikrokoz­moszából Jerikó falait; ide tartozik a Hörpentő, a jeles mondóka, A szél meg a nap (ez Gyulai Páléra üt, ellenversf élek ént), végül az Esik a hó, a rikkancs-rikkantású reggeli szenzáció-monológ. A korábbi válogatás másik vers­csoportja a költő utolsó éveiből való, a Huszonhatodik év, a lírai rekviem korából. Ezekre is jellemző, amit Illyés a Ficseri-jüsti címűről állapít meg: a puszta létezés örömének ki- dalolása (Falusi hangverseny, Vadli­ba, Országos eső). A mértani építésű vadliba-vers ritmikai aprózása, a „dí­szes társaság” hangutánzó koncertje és a pogány szépségű eső-vers már a legnépszerűbb gyermeklírai reper­toárba tartozik. Szabó Lőrinc Összegyűjtött Versei­nek 1200 oldalából közel huszadrésze került át a mostani, természetesen így sem teljes gyermekvers-váloga­tásba. A korábbihoz képest sok a részlet-közlés. Az eddig is részlet­ként közvetített Nyitnikék után (en­nek még redukáltabb részlete tan­könyvi vers) a „részlet” sorsára ju­tott (esztétikailag indokoltan és a hagyománnyal is összhangban) az Új­évi katica, a Tavasz előtt, a Hajnal a nagyvárosban, a Szél hozott, szél visz el, az Ima a gyermekekért, bár nem mindig jelölik, hogy részletről van szó. A Lóci meg a számok 5. versszaka is érthetően kimaradt. Ezekben a költő illúziótlansága, „fel­nőttsége” olyan korhoz kötötten szól, hogy ezt a társadalomb'rálatot a gyermekolvasó nem tudná a jelentés történelmiségében megérteni. A versanyag elrendezése nem kro­nologikus, hanem kaleidoszkópikus, hangulati változásokat követő. A Tücsökzenét kilenc darab képviseli. Ezzel nem merült ki a lehetőség. Mind a kilenc bízvást került a kö­tetbe, s onnan az olvasó gyermek verskészletébe. Az álomi hangulatú Csipkefüggöny, a névre-csodálkozó Nefelejcs, az ínyenc-érzéki életkép, a Mézpergetés, a munkás miliőt árasz­tó A varázsboltban, a szorongást le­győző A nagyhídon vagy A nyugodt csoda (a Tücsökzene első darabja, kár, hogy a „közös öröm” visszájára fordult benne, mire kiszedték, „kö­zömbös örömmé” vált). Még két betű­csere van, de az „anyagmegmaradás” jegyében: „s” helyett „a” és fordítva (Újévi katica, Csipkefüggöny). Az Ima a gyermekekért cím is „gyerme- kért”-re változott, bár a vers mind­végig többes számban szól. A Lóci- és a Kis Klára-versek kö­zül öt került be a válogatásba, mint­hogy a korábbi kiadás óta megválto­zott a szempont, a mérce, tán még a gyermekvers fogalma is: sokkal bátrabb a mai versellátás, jobban bí­zik a gyermekolvasó „felnövesztésé­ben”. Ez a verscsoport a harmincas évek jellemző parabola-típusa (a mo­nográfusok közül Rába György is így jelöli a műfajt, Sőtér modern életképnek nevezi, Illyés pedig „már- már novella-költeménynek”). Ezek az erősen didaktikus, verses tanítómesék kétségtelenül ál-gyermekversek a szó elsődleges értelmében, mert gyerme­kekről szólnak, nem föltétlenül gyer­mekeknek. Gáborjáni Szabó Klára (Kisklára) emlékezése szerint ugyan esténként vele ellenőriztette, amit írt aznap, mert véleménye szerint „csak az lehet jó költő, akit még egy gye­rek is megért”. Ez természetesen nem érvényes a Szabó Lőrinc-lírára sem, csak a világosság eszményét je­479

Next

/
Thumbnails
Contents