Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pozsgai Zoltán: Kultúrtöténeti Symposion Mogersdorf

és kell is a múlt elemzése, megvitatása, de nem elegendő. Ezt a többi részt­vevő is elismeri. Másrészt a múlt sokszor sokkal komplikáltabb volt, mint a jelen, tele olyan súlyos konfliktusokkal, mai nézetbeli különbségekkel, ami­lyenek teljesen közös erővel sem eredményezhetnek még csak megközelítő azonosságot sem. Egyébként a témák, az előadások és viták anyagának nagy része már nyomtatásban is megjelent. (Az 1969 óta rendezett symposionok anyaga.) A megállapodás szerint mindig a rendező ország, tartomány, megye köteles gon­doskodni a kiadásról. A Kőszegen rendezett találkozó anyagát Vas megye Ta­nácsának Művelődésügyi Osztálya adta ki nagyon szép kivitelben: vászonkö­tésben, 280 oldalon (24,5 A 5 ív terjedelemben), magyar és német nyelven és kivonatosan szerb-horvátul. A burgenlandiak kiadott kötetei hasonló formátu­múak és kötésűek, terjedelmük azonban sokkal kisebb a mienknél. Ök csak németül teszik közzé a teljes szövegeket, más nyelveken egészen kivonatosan, magyarul is elenyészően. A maribori kiadás a leggyengébb kivitelű és tartalmú, habár ez a kötet a Magyarországról érkezett történészek előadásait magyarul is teljesen közli. A többit ez is csak kivonatosan, mint ahogy a német nyelvű előadásokat is. (Azt hiszem, hogy mi a kiadásban túl gálánsak vagyunk.) 5. Az idei kultúrtörténeti symposiont ismét a burgenlandi Mogersdorfban rendez­ték (Az iskolaügy fejlődéséről.) A mogersdorfi polgármesteri hivatal homlok­zatán ez alkalommal az osztrák, a magyar és a jugoszláv zászlók lengtek, az immár nagyközség lakói szépen kicsinosították utcáikat, házaikat a jeles ta­lálkozó tiszteletére. A templom és a polgármesteri hivatal között jókora szabad­téri színpad állt. Az ötnapos symposion alatt a vendéglátók számos kirándulás­sal és kultúrműsorral is kedveskedtek a részvevőknek. A záróünnepség előtti esten szentgotthárdi néptáncosok is érkeztek Mogersdorfba, s kiváló előadásuk­kal ragyogó sikert arattak. A mostani symposion legfőbb referensei, résztvevői meleg barátsággal köszöntek el egymástól: „A viszont látásra jövőre, Sopronban!” Így köszönt el többek között professzor Rudolf Gönner (Salzburg), dr. Ladislaus Láng (Eisen- stadt), professzor Miroslav Kokolj (Ljubljana), professzor Guido Stres (Ljubl­jana), dr. Fritz Posch (Graz), dr. Jaroslav Sidak (Zágráb), dr. Vörös Károly (Budapest), dr. Horváth Ferenc (Szombathely), dr. Rudolf Wassitzky (Bécs). Rudolf Gönner professzor, aki bevezette és bezárta az idei történész-ta­lálkozót, az UNESCO kulturális ügyeinek is egyik kompetense. „Végeredmény­ben — mondotta zárszavában — közös erőfeszítéseinknek összhangban kell lenniük az UNESCO általános, humanisztikus koncepciójával. És egyre inkább összhangban is vannak. Ezért is értékesek, s jól szolgálják az általános emberi haladás ügyét is.” 421

Next

/
Thumbnails
Contents