Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember (elbeszélés)
Tudod-e, kit hoztál haza? Ez az, akit Örzse kísért, amikor a kenőasszonynál jártunk. Csakhogy tudtam én már ekkor, miért volt olyan ismerős a legény, aki csak nézett, de táncolni nem akart velem. Mire a bátyám hazaért a fogdából, a legény messze járt. Tudod-e, mit csináltál? — kérdezte édesanyám Józsinktól. Az meg csak állt dagadt képpel, és elrítta magát. Kérte nagyon a bocsánatot. Jól van, feküdj le, küldte be a szobába édesanyám. Másnap kint dolgoztunk az ér fölött, nem messze az utcánk sarkától. Szóltam János bátyámnak, egy óra kellene nekem fontos dologban. Azt mondta, menj csak. Siettem. Később már szaladtam, hogy ne is legyen időm mást gondolni. Megmondtam ángyikámnak, nem bánom, ha akarja, írja meg a levelet, jöhetnek a kérők. Visszafelé már lassan mentem. Elmúlt a gondom. Énekelgettem, mintha nem is én, hanem valaki más készülne férjhez. Igazából akkor haragudtam meg, amikor egy vasárnap beállított az uram a szüleivel. Írták, hogy jönnek, de nem gondoltam, hogy ebéd előtt. Ügy képzeltem, akkor érkeznek, amikor mindennel végzek, és szépen felöltözködve várom őket. Gyúrtam a levestésztát lisztesen, amikor beállítottak. Az uram ángya jött elöl, ő volt a kérőasszony. Bementek a szobába, én kint maradtam. Vágtam a tésztát lisztesen. Józsi bátyám szólt ki, hogy menjek be. Az ipamék a kanapén mitek, az uram állt. Amikor a kérőasszony is fölállt, hogy elmondja a kérőverset, fölkelt mindenki. Én meg csak támaszkodtam a padkánál, és arra gondoltam, most még elfuthatnék. A vers után édesapám azt mondta, neki nincs ellene kifogása, de jobb lesz, ha előbb megismerik egymást a gyerekek. Hat hét múlva, 1913. október 20-án esküdtünk. Én 19 éves voltam, az uram 27. Harmadnapra az ipamékhoz költöztem a megye másik végébe. Nyolc hónap múlva kitört a háború, elvitték az én uramat is. Maradtam az ipaméknál. Jók voltak hozzám, de amikor kihurcolkodtak a pusztára, nem volt maradásom. Mondták pedig, velük mehetek vagy maradhatok a kisszobában, mert a házat kiadták lakónak. Az uram is azt írta, jobb lesz, ha visszamegyek a szüléimhez. Csúnya a háború, sok a halott, ki tudja, hazakerül-e. Öt év múlva fogságból érkezett, mint beteg invalidus. Fiatal orvosaik voltak, rábeszélte az egyiket, hadd jöhessen haza. Akkor az egyszer volt szerencséje. Bevétel Kiadás Maradt 1448 Ft Viharra eddig 1600 Ft Gyerekektől 300 Ft Vaslemez 110 Ft Járadék 300 Ft Villanyszámla 55 Ft Takarékból 2500 Ft Sógornak 170 Ft 4548 Ft Közszükséglet 550 Ft 2485 Ft Kezdem a szeptembert 2063 forinttal SZEPTEMBER Nem szeretek végigmenni az utcán. Ha csak nagyon nem muszáj, nem is indulok neki. Nem egyedül azért, mert nagyon elfáradok, hanem azért, mert a lelkem a lábamnál is nehezebb lesz, mire hazaérek. Nem sokan mentek el ebből a mi utcánkból. Olyan ház meg egyetlenegy sincs, ahol teljesen magára maradt volna a szülő. Csak ez a, miénk. Ahonnan mégis kirajzottak a családok, vagy ebben az utcában, vagy valamelyik szomszéd soron építettek maguknak házat. Akit mégis messzebbre vitt az útja, 10—15 év elteltével igencsak vissza402
