Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - MŰELEMZÉS - G. Komoróczy Emőke: Az ifjú pár és a lakodalmasok

nőbb jellemzése a Nagy István-i piktúrának —, hanem már a kortársakban is, amint arról Dési Huber Istvánné idézett könyvében, az 1938-as Ernst Múzeum­beli kiállítással kapcsolatban tudósít: „Az Ország útja című folyóirat 1938. de­cemberi számában b. 1. (Balázs Lóránd) Nagy Istvánról és Derkovitsról ír, mint Dési Huber elődeiről.” (I. m. 164 1.) Hálás feladat lenne sorra elemezni, melyik Nagy István-kép hathatott köz­vetlenül vagy közvetettebben Dési Huber egy-egy munkájára. Talán nem té­vednénk nagyot, ha például a Gonosz öreg néni című szénrajzában (Dési Huber Istvánné, i. m. 94. kép) vagy a belőle fejlesztett Hollókői öregasszony című fest­ményben (i. m. 128. kép) Nagy István karakteres öregasszony-fejeinek távoli visszfényét vélnénk felfedezni. Mindezeknél fontosabbnak tartjuk azonban azokat a kompozíciós megoldásokban mutatkozó hasonlóságokat, amelyek a késői Nagy István-pasztellek és a Dési Huber utolsó éveiben, különösen a két utolsó erdélyi látogatás alkalmával készült vázlatok és festmények között ki­mutathatók. Reprodukált képeink egy ilyen jellegzetes kompozíciós megoldási mutatnak be. A kép terébe meredeken befutó, mintegy befúródó úton (a Nagy István-kép esetében ez erdönyiladéknak is értelmezhető) a perspektíva előírá­sait figyelmen kívül hagyva, a legnagyobb felületek törvényének engedelmes- kedve, a képsíkkal párhuzamosan helyezkednek el a „címszereplő” állatok. Ha­sonló megoldással találkozunk még a Külváros (Vaskapu utca) című festmény esetében (Dési Huber Istvánné i. m. 127. kép), ahol a háttér tűzfal-ormai, konk­rét városképi meghatározottságukon túl, ellenállhatatlanul emlékezetünkbe idézik a Békás-szorosi témájú Nagy István-pasztellek és szénrajzok karakte­risztikus, kulissza-szerű háttérlezárását, az ott ugyancsak konkrét tájképi indo­koltsága Oltárkő-sziklával. Ha azután az utolsó erdélyi utak során készült váz­latok között néhány olyan remekbe készült lapot is találunk, amelynek belső tagolása és esetleg némely részletmegoldása emlékezetünkbe hozza Nagy István legelő állatokkal benépesített havas-képeit, akkor nem lesz nehéz észrevenni azt sem, hogy ezeken a Nagy István-hatás már legalább olyan áttételesen, jól meg­emésztett tanulságok szuverén felhasználása révén jut szóhoz, mint korábban a Feininger-hatás a dési templomról készített vázlatokon. Amit Dési Huber István mint számára leghasznosabbat eltanulhatott az idősebb pályatárstól, az elsősorban a témák nagyvonalú kezelése, az egységben- látás és a sallangok nélküli, erőteljes mintázás lehetett. Mindezekkel egy olyan képességét fejleszthette tovább, amelyre saját művészi-politikai programja meg­valósításához talán leginkább szüksége volt: hogy az egyre áttekinthetetleneb­bé váló kortársi valóság szétfutó esemény-szálait ugyanazzal az erős kézzel tudja összemarkolni, amellyel Nagy István a maga nyugalmasabb, bár társa­dalmi feszültségektől éppen nem mentes témáit. A késői „ipari tájak” tanúbi­zonysága szerint Dési Huber István jól kamatoztatta a Nagy István-életmű ta­nulmányozása során nyert tapasztalatokat. Hogy milyen fontos probléma meg­oldásához tette meg ily módon a döntő kezdeti lépéseket, azt talán úgy érzékel­hetjük legjobban, ha meggondoljuk, hogy ugyanez a kísérlet, az „átállás” a ha­gyományos mezőgazdasági életmód és miliő ábrázolásáról a nagyipari munka és környezete megidézésére, a jelenkori művészet nem egy képviselőjénél ko­rántsem járt és jár a Dési Huber Istvánnál tapasztalható megnyugtató ered­ménnyel. Így azután bízvást elmondhatjuk, hogy a Dési Huber István-életmű tanulságai a ma és a holnap hazai művészete számára ilyen vonatkozásban is feltétlenül aktuálisak.

Next

/
Thumbnails
Contents