Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - MŰELEMZÉS - G. Komoróczy Emőke: Az ifjú pár és a lakodalmasok
az igazmondást, nehogy önmaguk eltorzulásával kelljen szembenézniök. A kon- formizáló társadalmi légkörben az ember, ha élni akar — szükségszerűen eltorzul: „kivet magából, elfojt oly gondolatokat, amelyeket éppen a valóságos természetes lét sugalmaz, s ezzel az elfojtással annyira megváltoztatja a létet, hogy az egészséges ember beteg emberré válik”, az érzékien — ésszerűen gondolkodó lényben létrejön pl. a „vallásos kedély” stb. hasonló torzulások: elsősorban a tehetetlenség érzete és a kiszolgáltatottság tudata. József Attila elemzi ezt a kérdést Egyéniség és valóság című cikkében.13 „Az ilyen ember — folytatja — s az emberiség történelmi múltjában csak ilyen emberekre számíthatunk — kétségkívül valóságos lény, tudata azonban nem jelel meg ösztönös faji, nemi létének, hanem csak annak a létnek a képét adja, amelyet már eltorzítottak. Ez a tudat nem a lét képét torzítja el, hanem magó.t a létet mint természetet, s e torzított képet többé-kevésbé híven megőrzi”. És a továbbiakban már kínos lesz számára szembenézni a természetes lét követelményeivel, amit tömegméretekben lényegében a mindenkori ifjúság legjobbjai képviselnek: azok, akiket még nem „konformizáltak” — s nem torzítottak el az életkörülmények”. S hogy ne kelljen tudomásul vennie önmaga eltorzulását, e hamis életű „fejek” „hánykódnak” a krémben, lángolnak az alkohol „üdveiben” „.szélkakassá” vagy „galambdúccá” válva: forognak a társadalmi „szél” irányában, vagy hirdetik a hamis „békességet”, a „ne bántsuk egymást” álszent erkölcsét. Egész ,,fejvárosokká” szövetkeznek, (a millió rokonsági •— s érdekösszefonódási kapcsolat megingathatatlan védelmezőivé), s mesebeli-démoni — elpusztíthatatlan szörnyekké emelkednek („démon-fejek”, „sarabolatlan sárkányfejek” lesznek). Az eltorzult életnek ezt a szörnyű kavalkádját „az örvényszakállú vének” terelgetik-irányítják: senkit nem engednek ki örvénygyűrűjükből, ha egyszer bekerült oda. Tehát a „leabroszolt jégtorlaszok” asztalánál, a megoldatlanul félretett problémák, a ki-nem-bogozott csomók örök terhét cipelve, tobzódik, mulat az eltorzult életű emberek tömege: ÉLJEN a LAKÓ- A LAKODALOM. — E tobzódás lassanként eszeveszett, búfelejtő orgiává fajul. Már nem is az ifjú párt ünnepli, hanem mindent felemészt s elrondít, elmocskosít maga körül; lassan talán még az életet, a jövőt is felemészti: „ÉLJEN A LALALA LAKODA LAKÓBA LAKODALOM höbögik megdagadt nyelvek (...) (...) a tengerbe okádik, ürül meg vizel a lakodalom (...) (...) emeli borunkat s töri kenyerünket a lakodalom, jussunkat emészti, nyoszolyánkon bagzik a lakodalom, s szégyentelen, a görnyedező, a görcsben rugózó, világgyertyáinkat dönti le könyöke és lúgjaival gyalázza a földet, gyilkolja a gyökereket a lakodalom. . .” Azaz: a félresiklott életek orgiája veszedelmes, mert éhesen mindig új és új áldozatokat kíván, s áldozatait „az épek seregéből” veszi (ahogy Garai mondta a Tiszta szigorúságot!-ban). Nagy László szavaival: „örökké születik a bárány, de kés-fényben vérzik örökké”: jövő-gyilkos és élet-gyilkos ez az orgia. Mert 355
