Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - MŰELEMZÉS - G. Komoróczy Emőke: Az ifjú pár és a lakodalmasok
műelemzés G. KOMORÖCZY EMŐKE Az ifjú pár és a lakodalmasok Az arccal a jövőnek forduló személyiség és a mindenkori jelen viszonya (NAGY LÁSZLÓ: MENYEGZŐ C. VERSÉNEK ELEMZÉSE) 1965 augusztusában jelent meg első ízben a vers — a Kortárs olvasótáborát hatalmas vitákra ingerelve. Ugyanis rákényszerített bennünket arra, hogy korunk legfőbb irodalomelméleti ellentmondásával szembenézzünk: születhet-e realista mű az úgynevezett realista (vagy talán naturalista?) formarendszer elemeinek megbontásával, átrendezésével, egy sajátos, egyéni formanyelv teremtő kialakításával? A vita azóta is tart; de a művek félreérthetetlenül bizonyítanak. Nagy László realista költészete felfejti korunk leglényegibb belső ellentmondásait, s a fájdalmakban és vívódásokban megtisztult, megedződött ember tiszta hitét sugározza: ez ellentmondások feloldhatók. Valahol a távlatainkban benne rejlik a lehetőség, hogy egészségesebb, bízóbb, emberségesebb világot formáljunk magunk köré. Hogy féltve őrzött belső emberi értékeink egyszer majd diadalmaskodhassanak a torz, embertelen, hamis értékek fölött. S e feloldhatóság szelíd fényében csitul és enyhül a jelen áthidalhatatlannak tűnő visszásságai miatt érzett szomorúság; erőt merítünk az új s újabb ^rohamokhoz”, amelyek végül is egy emberre szabott világ meghódításához ■— megteremtéséhez vezetnek majd. Mi lenne más a szocialista realista művészet lényege, ha nem ez? Ugyanakkor Nagy László — mint majd azt a vers elemzése során látni fogjuk — öntörvényűén teremt formát. Pontosan olyat, amely a legalkalmasabb művészi mondanivalója érzékelhetővé tételére; amely a legkönnyedebben simul a gondolathoz, s amely az intellektuális változásokra, a képi dinamizmus robbanó feszültségeinek kifejezésére érzékeny. S e formateremtésben éppoly magától értetődő természetességgel él az avantgarde minden eredményével, mint amilyen otthonos fesztelenséggel mozog az ősi népi ritmusok, képi világ rétegeiben. Tehát Nagy László megoldotta a modern magyar költészet legfőbb dilemmáját: egyszerre népi és európai; egyszerre ősi és modern; realista anélkül, hogy megragadna a „jelenségvilág”, a látvány szféráiban; feltárja a törvény338
