Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kuntár Lajos: Milliós betűseregek élén

Aki megszokta a jellegzetes, ólomgőzös és festékszagú levegőt, az mindig szívesen időzik a nyomdában. Én a szedőgépeket kedvelem a legjobban Szeretem nézni, figyelni az elmés szerkezetek működését. Megcsodálom a billentyűk érintésére megindult betűmatricákat, amint engedelmesen esnek gyűjtőhelyükre vezető csatornákba, sorakoznak, sort képeznek, megmártóznak a folyékony ólomban, aztán az alkotott sort visszahagyva sietnek a helyükre, hogy az újabb hívásra ismét vonulhassanak a következő sorképzéshez.

A szombathelyi nyomdának jelenleg kilenc szedőgépe van. Az egyik mellett ül több mint három évtizede, Fegyveres István.. Látogatásomkor a napilap híreit önti ólomsorokba. Arcára ráesik a napfény, amitől elevenebb a mosolya, derűsebb a tekintete. Ötvenhat éves. A körülötte ülők valamennyien fiatalabbak nála. A betűszedésben talán már nem állja velük a versenyt, pedig volt idő, amikor országosan is az elsők közé tartozott. Ma már keveset ül a szedőgép előtt. Közéleti ember. A városi pártbizottság tagja, elnöke a Szakszervezetek megyei Tanácsának, és tizenkét évig volt országgyűlési képviselő.

— Mikor és hogyan lettél nyomdász?

— Ezerkilencszázharminchatban. 17 éves koromban újságkihordónak alkalmaztak a Vasvármegyénél. A lapokat hajnalban kaptam meg, de elszámolni nappal jöttem, így sokat időztem a nyomdában. Megálltam a gépek előtt, és irigykedve néztem a szedőket, a gépeket. Azt, hogy én is odaállhassak, még remélni se mertem, hiszen csak hat elemit jártam, s nyomdásznak legalább négy polgári kellett. Egy év után mégis nyomdászinas lettem! Ezt olyan nagy dolognak tartottam, hogy a szakma szeretetét egy életre belém itatta. 1941-ben szabadultam, és soha nem változtattam munkahelyet.

— Hogyan alakult a további sorsod?

— Póttartalékos katonai kiképzést kaptam 1941-ben. Ezután többször jött a SAS-behívó, de a nyomdavezetőség mindig felmentetett. 1943 végén aztán mégis rám került az egyenruha. Egészségügyi gépkocsizó alakulattal vittek ki a frontra. Előbb Lengyelországba, majd Csehszlovákiába kerültem. Foglalkozásom ismeretében egy idő után egy frontújság előállításához vezényeltek. 1945 márciusában alakulatom nyugat felé vonulva Jánosházára ért. Innen nyílt paranccsal 2 napra Szombathelyre jöttem. Olyan híreink voltak, hogy a város teljesen romokban van. Nagyon megkönnyebbültem, amikor szüléimét, menyasz- szonyomat épségben, jó egészségben találtam. A nagy boldogságban egy nappal rr>eghosszabbítottam szabadságomat. Alakulatomat nem találtam Jánosházán, visszajöttem Szombathelyre.

Huszonhat éves volt, érett férfi, mégis fiatal, amikor bekövetkezett a történelmi sorsforduló, amelyet valamilyen formában remélt és várt. Nem tétovázott, önként sietett munkahelyére, részt vett a nyomda üzembe helyezésében. Idézve a felszabadulást követő napok, hetek, sőt hónapok eseményeit, élményeit, nem mond nagy szavakat, életének alakulását, jelentős változásait ilyen egyszerűen idézi:

— Én már 1941-ben tagja lettem a Szociáldemokrata Pártnak. A két munkáspárt egyesülése előtt, 1947-ben léptem át a Kommunista Pártba. 1948-ban munkatársaim bizalmából az üb^elnöki, majd a szakszervezeti titkári tisztet töltöttem be. Az ötvenes évek elején két évig párttitkár is voltam. 1957-től a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsának tagja, 1959 és 1962 között a városi szakmaközi bizottság titkára, nem sokkal később a nyomdászszakszervezet központi 'vezetőségének tagja lettem. Ezek a tisztségek igen komoly társadalmi elfoglaltságot jelentettek.

S33