Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - SZEMLE - Laczkó András: Csorba Győző: Anabázis
Csorba Győző: Anabázis Csorba Győző lírájának jellegzetes karaktervonásai: gyötrődő-vívódó monológ, az érzések, lelki rezdülések konkrétsága, a gondolatok elvontsága és tömörsége, a lét problémáival való nyílt szembenézés. Ezek első köteteitől nyomonkövethe- tők, s új, tizedik könyvében is észrevehetők. Az Anabázisban, a hatvanadik évhez közeledve, különösen felerősödött ,,a halál elleni örök bele nem nyugvás”. S mégis, nem kérdés, hanem ténymegállapítás az Anabázis első ciklusa. A különbség lényeges, mert a kérdés választ kereső feltételessége helyett a kijelentés, a ténymegállapítás kifejezi a költő megingathatatlan hitét a jövőben, egyfajta bizonyosságát az eljövendőnek. A kötetnyiló versben megtalálható ennek igazolódása, s még valami; egy kísérlet, ti. annak a kísérlete, miként lehet egy egyszerű, de beláthatatlan távlatú mondattal szétfeszíteni az élet törvényét; a halált. Ami a valóság és az emberi gondolat síkján abszurdum, azt az érzelmek lehetővé teszik; örök hidat biztosítanak két ember között. Ez egyben arra a költői nézetre is utal, hogy a tudás, az élet értelmének pontos felmérése, a kérdésekre adott szabatos válaszok csak akkor hasznosíthatók, ha érzelmileg telített példa, nevelő emberi kötelék példája erősíti azokat. Két ember kapcsolatában napi dolgok, pillanatnyi örömök megújulása jelenti a folytonosságát a jónak. Erre alapozódott a ciklus és a verseim — Várhatok jót — kijelentése. Korábbi verseskönyvei kapcsán többször esett szó Csorba Győző humanizmusáról, életszeretetéről. Ennek egyik lényeges vonása volt az, hogy a költő akkor és úgy látta értelmét a humanizmusnak, ha az nem önmagában, nem öncélúan, hanem ellentétpárban jelentkezik. Úgy is nyilatkozott egy alkalommal, hogy a harmóniát, a szépet csak akkor tudja igazán megmutatni a költő, ha a rútat is felmutatta. Az Anabázishan ez a szemlélet alapvetően nem változott meg, de némileg módosult. Minden érzés, gondolat, cselekedet feltételessé, valaminek függvényévé vált. Figyeljük csak meg; leggyakrabban használt kötőszavai (ha, amikor, vagy) és a létezés kifejezésére leírt igealakja (lenne), egyaránt feltételességre utalnak. Mi ennek az oka? Több is van. Az egyik, az a megváltozott viszonyrendszer, amiről Lányaimhoz, Jó lenne lassan című verseiben ír; az „esendő”-vé váló erő. Másik, hogy az Anabázis (a költői életút jelképe) pusztító, s a diadalmi percek, a thalassa csak ez után szólalhat meg. Bizonyosság ebben a feltételessé váló világban a költészet, a vers. Múlhat az idő, válthatja köd, nyirok, homály a tavaszi verőfényt, Janus akkor is úgy beszél Medvevárban, hogy a versei folytatják, amit maga abbahagyni kényszerült. A kötet első ciklusának kétségeire a második rész versei valóban Válaszok. Nem arcképcsarnok ez. ahogy a fülszövegben olvasható, nem képmásokként érdekesek ezek a versek, inkább azért, mert azok, akikről szólnak, egyfajta bizonyosságot, szilárd pontot jelentenek a kétségekben. Janus, Dózsa, Petőfi, Bartók, Csontvárv, Raittila, Weöres, Devecseri olyan válaszokat ad a kétségekre, amelyekből bizakodást, a munkához hitet meríthetett. A kapott és leírt válaszok nagyszerűek. Mégis, a csúcsok után újra a mély, a bizonytalanság, a kétkedés következik: Vissza. Ez a ciklus — mint címe sejteti — a múlthoz, az ifjúsághoz, a hajdanvolt emlékekhez visz. Két időszakban csaknem bizonyos a költőknél a gyermek- és ifjúkorhoz mint ihletforráshoz való visszatérés: a pályakezdésnél és a férfikor delén túljutás után. Az utóbbinál 283
