Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám - SZEMLE - Paku Imre: Bárdosi Németh János: Utak és útitársak

Bárdosi Németh, Kosztolányi mellett, Illyés Gyulának köszönhet legtöbbet, azt lehet mondani, hogy kortársai közül tőle kapta a döntő indíttatásokat, elsősorban a szegények országában való tájékozódást, a lírikusi hitel, költői igazság megújított érvényét. Az Illyésre vonatkozó emlékezés édestestvére a hozzáírt vagy neki felajánlott Bárdosi-verseknek. Nemcsak e nagyszerű Illyés- fejezet, de a többi is, tanúsítja: Bárdosi Németh nem tévedett a haladó kortársak megválasztásakor és bizonyosfokú követésében sem. Illyésről sokat, sokfélét írtak eleddig, de olyan mértéktartóan, tárgyilagosan senki sem, mint a kötet szerzője. Itten is helyes ösztöne vezette: tudvalévőén Illyés nem szereti, ha őt felelőtlenül dicsérik, e kötet róla írt közleménye bizonyára megörvendezteti. Tamási Áron szintén igaz, mély sorokat kap kötetünk egyik legszebb fejezetében, ahogyan a többiek is, akik Szombathelyen megfordultak, ilyenek: Anrily Lajos, Berda József, Jankovich Ferenc, mindegyiket jelentőségének megfelelő fokon ismeri el, miközben megható leveleik közlésével hozza őket hozzánk is közel. A miskolci íróhéten Bárdosi Németh szinte az akkori élő irodalommal ismerkedik meg, ezen az összejövetelen nagyszerű előadásában beszélt a vidéki irodalmi élet föltételeiről, jogosultságáról, leküzdhető akadályairól. —- Illyés mellett Pável Ágostont részesíti a legnagyobb elismerésben: a teljesen lírai hevületei emlékezésből könnyedén mindent megtudunk a szombathelyi művelődés e nagy alakjáról, apró mozzanatok szerzőnknek elegendőek arra, hogy azok segítségével egy egész pályaképet, tudósi-költői alkatot írjon meg. Egyébként az egész Utak és útitársaknak, leggyakoribb szereplője érthetően Pável. Nélküle egyetlen lépést se haladhatott volna előre Szombathelyen az irodalom, tudomány és művészet nagy ügye. Pável jelentősége a haladó idővel együtt növekszik, egyre-másra igazolódnak egykori elgondolásai.

Weöres Sándor és Csorba Győző gazdag és magas színvonalú költészete már a mát idézi, az élő költészet jelesei ők. Mindkettőjükről személyes emlékeket is kapunk, de nagyobb annál az a mély megértés, őszinte elismerés, mely- lyel e két költő eddigi munkásságát illeti, egyaránt érzékelteti tartalmi és formai újításaikat, merész modernségüket, egész ars poeticájuk változatosságát, általában egyre finomodó ízlésüket, széleskörű műveltségüket. Többé-kevéshé mindketten igen sokat köszönhetnek mind Pávelnak, mind Bárdosinak. Az 1973-as keltezésű Vasi. berek című, terjedelmes emlékezés kisebb eseteket elevenít föl ama merész vállalkozás hajdankorából, mely következetesen megkísérelte a lehetetlent: a vasi végeken, a környékbeli helységekben megtörni a közöny jegét. Ez a szép fejezet voltaképpen kiegészíti a Faludi Társaságról meg az írott Kőről mondottakat: feleleveníti az előzményeket, az ugartörés fáradalmait, általában azokat a nehéz körülményeket, melyek a huszas évek elején jelentkeztek a kezdeményezők előtt.

Az író-költő vendégekkel megismertették Szombathely környékét, sőt több helyen föl is léptették őket; bizonyítva ezzel, hogy az új költészet tiszta hangja, modern szelleme nem idegen a környék lakossága előtt sem. Néhány irodalmi estet azonban nem tudtak megrendezni. Zilahy Lajos válogatós ember volt mindenkor, Szabó Dezsővel nem tudtak zöld ágra vergődni anyagiak miatt, Surányi Miklós se juthatott el ide Széchenyi-regénye miatt, ugyanúgy Aba Novák Vilmos sem. Derkovits Gyula művészete csak emlékkiállítások révén került a helyi nagy nyilvánosság elé. Végezetül idézzük Bárdosi Németh szavait: „Az a szellemi mozgalom, amely a két háború közötti időben minket izgatott és hevített, haladó és tiszta szándékú volt. A provincializmus helyett provinciát tártunk az ország elé: Szombathelyt és a nyugati határvidéket írói275