Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Markovits Ilona: A munka hőse

és tapasztalat, valamilyen folyamat lezárása és kezdete. A szín minősíti az érzelem határait, megnevezi az ember és a táj szerkezetét, hatványozza és átalakítja a természeti formákat, nem ábrázol, hanem teremt. Ügyel arra, hogy minden festménye dialektikus egység, nyitott faktor legyen, a kép ősi anyanyelvén adjon módot a törvények meghosszabbítására. Betart minden fejlődési fázist. A portré először megfejti a külső arcmást, később a lelkületet virág, gyertya társításaival, aztán az önállósult formák gazdag felbontása révén nem lesz többé szükség a tekintetre, — a sajátos karaktert kifejezi a differenciált környezet. Minden korszakára jellemző egy jellegzetes embléma. — Növény, zászló, fűrész- fogalakzat, rakétatest változatainak kimerüléséig szolgálja a vizuális képletmegújuló és teremtődő eszményeit. A vásárhelyi motívumokban a szobrosított idő jelentkezik, később az univerzális tér szilánkos, tüzes frisseséggel telítődik felületein, mely mindmáig egyik fő festői mondanivalója. Lendülete mederben marad, formaáradása mindig harmónia, sohasem csapongás, mert képeinek vezénylője a tiszta értelem. A világegyenlet határait osztott festői beosztással kutatja és közelíti. A Reggel kék derűje látomás — megtelik az ablak madárral és az érzelmek belső tájaival. A sűrítés máskor oly erőteljes, hogy a látvány emblémává tömörül, a forma immanens eszme rajzi jele (Lengyelországi emlék).

Csik István életművének jelentős darabja a szekszárdi Véradó Állomáshoz készült mozaikja, ahol a tájfüggvények vertikális lendülettel képeznek hidat a formák láncreakcióival lét és tudat között, s ezzel derűre hangolják a szorongást.

Rilke igazságra bukkant, amikor az utazás termő hatásáról szólt. Csik István élete: állandó külső, belső utazás. Mindig felszedi horgonyait, mindig úton van. Szemléli a nagy vizet: Dunát, Balatont, Adriát. Dunabogdánvnál vil- lámviperás fákat érzékel a nyár zöld labirintusaiban, így találja meg a vízpart plasztikáját, az Északi tenger sirályszárnyai és hullámháborgása a part árnyképeiben és lombozatában jelenik meg. Vizek vonulásában a világ összegeződik a szó látvány és intellektuális értelmében — Taormina. Badacsony, Ráckeve ívei, Óbudai Hajógyár —. de úgy, hogy Csik István ezen műveiben Derkovits és Csontváry, Egry irányait sajátos öntörvényekkel folytatja. E festői offertórium- ban megszentelődik a végtelen tér, zöld parázs a part, a zászló hevességével érvel a balatoni víztükör, varázsdobozzá torlódnak a színek, de úgy, hogy folyót, tengert hordoznak. Ebben a nyüzsgésben felszívódnak általános tagozottsággá az évszakok tereptárgyai, a Balatoni táj vitorlaárboc színes torlaszává sűrűsödik. A táj többé nem puszta látvány, hanem ritmus, erővonalak összefüggő hálózata, csönddé ringatott hullámzás.

Nagy előrelépést jelentett a pocsitelji tartózkodás 1974-ben. Erről tudósít Adria látomása. A szépséggé fölemelt létezés ívei, horpadásai, öblei, szárnyai érzéklődnek a fekete-zöld-kék Adria egységes méltóságában — konstruktív súlytalanság, csönd, béke és harmónia. A kozmosz kinyílt kapuja Csik István festménye, beléphetünk rajta a nap és a tenger kék csodájába, ahol a sárga fövenyen megszabadulunk minden gondtól és tehertől. Szól a kép, nekünk üzen: találjátok meg önmagatok számára a hajnalok és éjszakák bársonyos pompáját, hiszen csak a kép által megközelített egyetemes szépség fejtheti meg a Mindenség törvényeit. Az eszme kapunyitása a Csik által megfejtett ,,Adria” is, ahol a tenger, levegő, föld nagy kitárulkozásában kozmikus alapegységgé tömörül az egész világ. E ringó kék fészek, a hatalmas víz mindannyiunk közös országút ja a derűhöz és a boldogsághoz, ilyen hatast és felhívást tartalmaz a megszakított síkok és mértani formákká integrált éjszaka, parti föveny, hajnaltestre osztott tengeri tündérkert látványképe.

262