Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Markovits Ilona: A munka hőse
is fekszik az üzemhez. Rövid az út, amit meg kell tennie az otthon és a gyár, a két hely között, amely életét betöltötte, s tölti. Mióta lányai férjhez mentek, több ideje van szocialista brigádja közös programjaira. De azért többet van egyedül is (a férj sokat utazik). Most, a kitüntetése után örvendetesen megpezsdült körülötte az élet. Még több felé hívják, s szívesen megy. A vállalat a Szovjetunióba küldi jutalomképpen. A jó kívánságoknak örül, őszinteséget érez ki belőlük. Van valami megható abban, hogy lányai és vejei megérezték a kitüntetését, pedig nem tudtak róla, hogy az Országházba kapott meghívást. Április 3-án este mégis azzal a sejtéssel kapcsolták be a televíziót, „hátha anyu is kap valamit”. S valóban, meghallhatták a nevét — bár képét nem mutatták — a Szocialista Munka Hősei között. S mire hazaért Szombathelyre, itthon várták, unokástul a kicsi lakásban. „Az első hetekben, nem tudtam úgy menni a városban, hogy meg ne állítottak volna. Régi szomszédok, pamutipari dolgozók. S mindenki azzal gratulált: senki úgy nem érdemelte meg a kitüntetést, mint te. Asszony, akinek a lányát tanítottam, köszöntött. Egy másik: Manci, te mindig olyan szorgalmas voltál. S eszembe jutott, ő még akkoriból ismert, amikor kicsi lányaimra hajnalig mostam, varrtam, utána pedig a munkába mentem.” A gyárban dolgozik egy másik Varga Józsefné is. Amíg a kitüntetett lánykori neve meg nem jelent az újságokban, neki is gratuláltak. De ő elhárította, hogy ő nem érdemelte meg. Kicsinyes — de emberi tulajdonság, — hogy mindig akad valaki, aki a jutalomban, elismerésben, kitüntetésben részesült dolgozóra azt mondja, miért éppen ő és miért nem más. Varga I. Józsefné kitüntetésének jogosságát még ilyen kicsinyes megjegyzéssel sem vonta kétségbe senki. Május közepén kicsit beteg volt. „Talán valami újfajta vírusos influenza — vélte. — Nyolc napig voltam betegállományban, nem is akart még kiírni az orvos. Utánanéztem, nem esett-e vissza a brigád teljesítménye. Nem esett, de én már nem tudok ágyban maradni. Megszoktam, akármilyen nehezemre esik is, felkelek. Valami hajt, mennem kell.” S megy, mert szereti a szövődét, s mert élete célja, hogy jó munkás legyen. Jó munkás lett. A legjobbak közt is kiváló: — a munka hőse! RAVASZ ERZSÉBET: PETŐFI: JÁNOS VITÉZ-ILLUSZTRÁCIÓ 246
