Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Dénes Zsófia: Szép Sopron
az újszülötteknek. A fiúk hétéves koruktól a soproni bencéseknél négy éven át osztálytársak. Liszt és Frankenburg között sokáig fennmaradt ez a gyermekkori barátság, jelt ad erről, hogy 1874-ben, amikor is a nagy zeneművész — mint vendég — Széchenyi Imre birtokára utazott, útközben egy kis állomáson leszállt, hogy órák hosszat beszélgessen egykori pajtásával. Hanem Frankenburg is megjárta a maga útját. Nyughatatlan vérű volt, eleinte hol itt, hol ott helyezkedett el, többször cserélt pályát, legjobban mégis az akkori reformévek megújhodása, haladó ügye érdekelte. A magyarrá válás hulláma őt is sodorta magával, és így kerekedett felül benne az ambíció, hogy magyar íróvá és harcos publicistává legyen. Pestre került, Kossuth Magyar Hírlapjának munkatársa lett, és írásai kora leghíresebb lapjaiban, így a Regélőben, az Életképekben, idővel a Hölgyfutárban, kései éveiben a Koszorúban jelentek meg. Novellák, tárcák, útirajzok, humoreszkek, szatírák, aforizmák. Szerkesztő is volt, egyik lapjában Petőfi három versét közölte büszkén és boldogan, és kiforgatta^lapos zsebeit, hogy minél méltóbb honoráriumot juttasson a nagy költőnek. Az Akadémia idővel tagjává választotta és ugyanígy a Kisfaludy Társaság is. De a 48—49-es forradalomban nem vehetett részt, mert nagyon is szándékosan és idejekorán a bécsi kancelláriára nevezték ki. Azért mégis ő volt Kossuth lapjának bécsi levelezője, és nem is úszta meg a forradalmat félévi börtön nélkül. Hanem az Irodalmi Kör, amelyet „imádott szülővárosában” alapított, az fennállt, virágzott, és teljesítette a feladatot, amelyre Frankenburg elindította. Idővel így is nevezték: Frankenburg Irodalmi Kör. Frankenburg Adolf 1884-ben halt meg Budapesten. Gyászbeszédet sírja fölött maga Jókai mondott. — Mégis a legszebb emlékezést róla Sopron egyik kiváló történettudósától hallottam: — Sopron Frankenburgnak köszönheti, hogy nem maradt meg Ödenburgnak. Ez talán túlzás. Mert hiszen Sopronhoz tartozik Széchényi Ferenc és Széchenyi István is. Az ő munkájuk a magyarföldi műveltségért fölmérhetetlen érték. És épp úgy Sopron fia volt végeredményben Liszt Ferenc is. Ö még mindig növekvő világhírt hozott és hoz ennek a tehetséges városnak. — o — Szép Sopron. . . Nevében a Szép-et úgy ejtjük, mintha azt mondanék: Szép Ilonka. Évezredek tudása, gondos szeretete a munka és a szellemiség látható és láthatatlan vonásaival írta szépségessé ennek a városnak az arcát. Gazdagsága csak olvasható — de végig nem is olvashatjuk. Érjük be azzal, hogy mindenestül, a jól végzett munka iránti örök tiszteletünkkel szeretjük, becsüljük Szép Sopront. 242
