Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kádár Péter: A munka aranya

Egyébként ez nem a gazdasági válság idején történt, hanem 1943-ban, a háborús konjunktúra kellős közepén.

(Egy böhöm géphez kerültem, amelyik csavarokat sajtolt. A tüzes alkatrészt a hulladékkal együtt a vaskosárba dobták. Onnan kellett kiválogatnom. Szóval csavarválogató lettem. Ma már aligha létezik ilyen bejegyzés a személyi igazolványban. De én azért kaptam a pénzt. Nem túl sokat, de annyit amennyit. Tizenhárom éves kölyöknek mindenesetre vagyont. Egy dróttal piszkáltam ki a forró csavarokat a hulladékból. Higgye el, nem volt sem egyszerű, sem veszélytelen. Azért olykor akadt egy kis szabad időm. Olyankor átlopakodtam a gépműhelybe. Ott voltak a forgó masinák.)

7.

A masinák! Azok tetszettek legjobban László Lajosnak. Az átlopakodásért pofon is járhatott volna, vagy legalábbis homlokráncolás. De szíve és szeme volt az üzemvezetőnek abban az üzemben. Payer Lajosnak hívták. „Na fiú, ha jól viselkedsz, átszerzünk a gépműhelybe, aztán megtanulhatsz melegprés szerszámokat fúrni.'’ Mondta, ígérte.

(Akkora ünnep volt, mint május elseje, amikor először a gépműhelybe mehettem dolgozni. Ugye egyszerűnek tűnik: fúrni. De a valóságban megizzadtam tőle. Azokat a nagy cigányfúrókat egyedül kellett kikalapálni, edzeni, köszörülni. Hetek múltak el, mire először sikerült. A mai fúrósok, akik raktárból hozzák ki a kész szerszámokat, ezt már el sem tudják képzelni. Az automaták gombnyomogatásáról most nem beszélek.)

Szóval bekerült. Kicsike volt, de az akarata tehetős. Láthatták az öregek: ebből a gyerekből lesz valami.

S alig néhány hónap múlva elhangzott a következő ígéret, ilyesformán: „inas lehetsz!”

Lett. De közben. . .

3.

Negyvennégy április tizenharmadikán drámai hangon jelentette a rádiós bemondó, hogy erős ellenséges kötelékek közelednek Győr felé. Mire bejelentette, a gyár nyakán volt a bombavihar.

Péntekre esett az a tizenharmadika. A gyár nyolcvan százaléka rommá vált. (A ruhám, mindenem benn égett az öltözőben. Kovácsüzemi fabakancsban, a ringyes-rongyos munkaruhámban szaladtam haza. Anyám összecsapta a kezét amikor meglátott: „Drága kicsikém! így nézel te ki ott?”)

Az összeégett és egybefolyt gépekkel nem volt mit kezdeni. De a többit rendbehozták, és újra kezdték.

Ágyút készítettek és repülőalkatrészt, mitagadás. A háborút táplálta mind. (Nem akartuk, de élni kellett, És ahhoz dolgozni. Szabotáltunk volna? Mai észszel. .. azt tenném.)

9.

Sajnos eljött a szép leventekor. A gömbölyű, jóságos arcú ember elsötétül, amikor a leventeségről beszél. (Negyvenöt január elsejére soroztak, aztán végighajtottak fél Németországon. Végre orosz fogságba estem. Fogságba, tizenöt évesen? Hát katona voltam én? A ruha, igen. Ügy mutatta.

3.36