Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Farkas Imre: Molnár József

legfontosabbat. Egyik beszélgetésünk alkalmával a következőket mondta erről: ,,A polgári szakaszban megkönnyebültem, ha tükröt tarthattam azok elé, akik nem akarták felismerni, hogy a fasizmussal való szövetkezés milyen veszedelmeket készít elő az ország számára. A szocializmust építő szakaszban is megkönnyebbültem., ha fonák társadalmi gyakorlat hibáit sikerült magamból kiírni.”

írásai nem jelentek meg kötetben. Társadalmi felelősségen érlelt, biztos lélektani alapozású és nagy műgonddal formált novellái nem leltek volna igazlátó kiadóra? Sem ügyeskedő, sem jogos elismertetéséért perlekedő nem volt. Születő új társadalmunk erkölcsi-közéleti tisztaságáért és szellemi gazdagodásáért való szolgálatnak tekintette az írást, s alkotói érvényesülésénél mérhetetlenül többre becsülte a művészi alázatot.

A Nyugat novellapályázatán — 1927-ben első díjat nyert. A siker után elhatározta, pesti polgár lesz. Osváth ekkor bemutatott neki egy kezdő újságírót, aki kuliszerepén siránkozott, és azt javasolta Molnár Józsefnek, szellemi szabadsága megőrzése érdekében, amire polgári újságnál nem számíthat, menjen vissza a biztos családi fészekbe, s onnan küldje Pestre munkáit. Néhány írása ezt követően meg is jelent a Nyugatban.

Korábban a soproni, később a környező megyei lapokban publikált. Állandó munkatársa volt a Soproni Szemlének, s élete utolsó hetedében az Életünknek is.

Egyszer azt kérte, ha meghalna, erdőszéli háza pincéjében terítsük ki. „Né- hányan legyetek csak körülöttem, és vörös bor mellett népdalokkal búcsúztassatok. Ne sírjatok, hiszen csodálatos a természet. Előbb a testi vágyakat oltja el — gondos lámpaoltogató, ha itt az ideje —- aztán az életet.

így rendelő el a tort, Jóska bátyánk, ezzel a dallal:

Jaj. de könnyen megyek el, megyek el,

Egy zsák diót viszek el, viszek el.

Ha megunom, leteszem, sej de leteszem;

Mellé ülök, s megeszem, megeszem.

Április 29-én a legszűkebb családi, baráti kör tagjai állták körül a sírját — távozása fájdalmas veszteségünk.

229