Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám - Horváth Péter: Popol, a tolvaj (elbeszélés)

arca gyűrűzni kezdett. A ceruzák fennmaradtak a víz színén, az egyik az orra alatt lebegett keresztben, akár egy kipödört bajusz. Popol lehajolt, kezével apró hullámokat csapott a vízen, hogy az úszkáló ceruzákat beljebb hajtsa, aztán tele merte a markát, és fröcskölni kezdett.

A piros-fehér színesre, amely már jó két méterre úszott a parttól, két szúnyog telepedett. Hintáztak.

A túlpartról, a sportpálya kerítése felől kavics repült a vízbe. A szúnyogok elrepültek.

Popol abbahagyta a fröcskölést, felnézett.

Szemben, a kerítés tetején Paki ült, majd megjelent Macó feje is. Paki felsegítette barátját maga mellé. A kislány riadtan bámult a fiúk felé. Azok tovább hajigáltak. A kavicsok egyre közelebb csapódtak a vízbe

— Minek lopkodsz? — kiáltott át Paki.

A kislány nem felelt. Feltápászkodott a földről, hátrább lépett, és kibontotta hajából a kék szalagot.

— Megmotozzalak? — röhögött Paki.

Popol ujjai remegve keresték blúzán a gombokat.

— Hagyjuk a fenébe! — legyintett Macó, és le akart mászni a kerítésről. Paki visszatartotta.

— Gyerünk! — kiáltott a kislánynak.

Popol kibújt a blúzából.

A szoknya gombjai szinte maguktól gombolódtak, a kis nadrág végigcsúszott a lány lábszárán.

— Pelyhedzik már! — röhögött Macó, és elhajított egy kavicsot.

Popol felszisszent. A kő a bokáját találta.

— Pelyhedzik! — kiáltotta újra Macó. A kiáltást újabb kavics követte, de ez most célt tévesztett.

Popol mozdulatlanul állta a kavicszáport, míg végül a fiúk megelégelték a dolgot, és eltűntek a kerítés mögött. Akkor hanyatt dőlt a füvön, és hagjda, hogy a rojtos szélű fehér felhők betakarják.

KISS ATTILA RAJZA

225