Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - Horváth Péter: Popol, a tolvaj (elbeszélés)
HORVÁTH PÉTER Popol, a tolvaj Popol arca kipirult: harminc szempár nézte. Hajából kibontotta a masnira kötött kék szalagot, a lófarok eltűnt, az elszabadult barna tincsek a vállára hulltak. — Csak te lehettél. Popol a csillogó szemüveg mögött a tanárnő tekintetét kutatta. — Beszélj! Markába gyűrte a kék szalagot, majd másik kezével óvatosan kihúzta az ujjai közt. A szalag megfeszült, elernyedt, és a földre hullott. — Megmotozzalak? — csillogott a szemüveg. Popol szórakozottan bámulta a csillogást, a foncsorozott üvegről visszaverődött a napfény. — Gyere ide! Lehajolt a szalagért, felvette, és közelebb lépett a katedrához. — A körmödet! Odanyújt.otta. — A másikat is. A szalag újból a földre hullott. A tanárnő mázsás teste alatt remegett a szék, pedig a iiúk ma nem is fűrészelték be a lábát, mint a múlt héten... Popol felnevetett. — Mindenki menjen ki! A gyerekek kikászálódtak a padokból, és szótlanul kisomfordáltak az ajtón. Szák Pőre visszanézett a küszöbről. — Lehet, hogy elvesztettem... — mondta. A tanárnő intett, hogy tűnjön el. Az ajtó becsukódott. Az ablakon beáradó napfény glóriába vonta a két alakot. — Vetkőzz! A kislány szótlanul gombolkozni kezdett. Szerette ezt a blúzt, pedig két éve már, hogy kapta. Kék-fehér kockás zefír, gyöngyház gombokkal. A gombok engedelmesen bújtak át a gomblyukakon, végül a blúz kinyílt. — Vedd le! Kibújt az ingéből, hagyta, hogy leessen a padlóra, és körülölelje a bokáját. Mosolygott. A tanárnő nem értette a dolgot. A tolltartót csak Popol lophatta el, más senki: ebben biztos volt, mint ahogy biztos volt abban is, hogy az ilyen eseteknek végére kell járni. A múlt héten egy aranyhegyű toll, azelőtt egy körzőkészlet. . . — Tovább. A kislány most elpirult, de azért folytatta a vetkőzést. Kigombolta szoknyája gombjait. A szoknya is a földre hullott. A szemüveg tükrében megremegett a napfény. „Mi lesz, ha nem találok nála semmit?” 223
