Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Seres József: Kiss Dénes: Mondd a falaknak
dók közt vívódnak. Kár, hogy az itt ábrázolt életszakasznak egy -része meglehetősen homályban marad. Pedig — úgy érezzük —, talán ez a kimaradt életrész mondhatott voilna legtöbbet. Dobos Dani ugyanis az 58-os ellen forradalom után börtönbe ikerült. Igaz, hamar ki is engedték, de azok az oldalak, -aimeilyelk ezt érintik, azt sejtetik, hogy a történtek maradandóan befolyásolták jelleme, életvitele alakulását. Ehhez az élményéhez kapcsolódik a regény szimbolikus címe is: Mondd a falaknak. Kétségtelen tehát., hogy ez a regény már nem ifjúsági regény, de van mondanivalója az ifjúság számára is, hiszen Dani -és Fűmag állandó vitája, sajátos életmódjuk, körülményeik, és egész élstiharcuk mélyen az ifjúság lelkivilágához, problémáihoz kötődik, s olyan mély művészi élményt nyújthat a fiatal olvasók számára, amilyennel csalk kevés műben találkozhatnak. (Kozmosz, 1974). SERES JÓZSEF 192 VÖRÖS FERENC: DIÁKLÁNY