Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - SZEMLE - Urbán László: Sárvár felszabadulásának regénye
ES! szemle Sárvár felszabadulásának regénye Urbán Ernő: Pirkadás Ez évben harmadik kiadásban jut el olvasóinkhoz Urbán Ernő Pirkadás című regénye. (A korábbi kiadások: 1955, 1965.) Lapunk olvasótáborát közelebbről azért érdekelheti ez a mű, mivel az egyetlen olyan regény, amely felszabadulásunk harminc évvel ezelőtti eseményeivel foglalkozik, és helyszíne Vas megyei, történetesen Sárvárral és környékével kapcsolatos. A felszabadulás eseményeit nagyon helytelen lenne egyetlen történeti tényre leszűkíteni, nem érteni rajta mást, mint a szovjet hadsereg fegyveres harcát, s ezzel a harccal befejezettnek tekinteni felszabadulásunkat. Függetlenül attól, hogy ez a harc maga is ezer és egyféle volt, mindenütt másjellegű, tehát önmagában is érdekes téma, mégis — és Urbán Ernő regénye rá a példa — sokkal többet, sok minden mást is el kell mondanunk mégj mi minden kellett ahhoz, hogy igazán szabadok legyünk. A németek katonai vereségét ugyanis nem követte azonnal az emberek szabad tevékenysége. Igen sokan féltek még, mások meg tudomásul vették, hogy szabadok, de nem tudtak hirtelenjében mit kezdeni ezzel a szabadsággal. Egyrészt hát meg kellett küzdeni a félelemmel, másrészt tusakodni kellett be- idegzett szokásokkal, előítéletekkel, és ezekkel harcolni talán még nehezebb, mint a nyílt ellenséggel. Másrészt pedig mindazokat, akik mertek volna élni új módon, s akartak is tenni másként, azokat meg kellett tanítani, mit jelent szabadon élni, s ezt a szabad életet meg is kellett szervezni, mert magától nem akart kialakulni. így azután mindenkinek más-más időben érkezett el, és érkezik el a felszabadulás. Az a véleményem, hogy még ma, harminc év után sem érkezett el egészen mindenkihez. Ezt a teljesebb értelemben vett felszabadulást, az emberek magára találását ábrázolni állandó írói feladat és nagyon összetett program. Ezt vállalta Urbán Ernő regénye megírásával. Azt mondta el benne, hogyan indult meg 1945 tavaszán egy felszabadult Vas megyei kisváros élete, s hogyan került kiosztásra az első földtábla a megyében. Urbán Ernő sárvári, regénye saját élményeit tartalmazza. Nekem személyes ismerősöm a könyv minden szereplője: egyenkint meg tudom mondani, hogy hívták a „mintát”, akiről az alakot formálta az író. Hiszen a főhőse, Biczó András, édesbátyám: maga az író, Urbán Ernő. És a történet igaz, az írói igazság szerint: a lényege szerint. Mert nem érdemes kró- nikaszerűen keresni benne az egymás utáni napok pontos történetét, nem jegyzőkönyvi hitelességű a mű. Néha sorrendet cserél, néha helyszínt változtat, 174